És akkor a motor szétszedte önmagát

2017.08.19. 13:06
14 hozzászólás

Érdekes levél esett be a napokban a mailboxomba: Alex, a Magyarországon élő és dolgozó angol autószerelő, -tervező egy videót küldött. Persze sok érdekességet kapunk, akár saját készítésűt, akár netes találatot, de ettől úgy leesett az állam, hogy csak koppant. Egy Mazda MX-5 motorját látjuk, amint kerek egészből szépen darabjaira bomlik. Idősűrítéses, stop-trükkös technikával készült, ráadásul Alexék maguk forgatták Budapesten.

A sztori úgy indult, hogy csak lőnek pár fotót a szétszedés közben, így később könnyebb lesz összerakni. Majd jött az ötlet, miért ne csinálhatnának egy stop motion videót. A főhős a lámpa lett, amely ( vagy inkább aki?) a szerszámkocsi segítségével odagurul a blokkhoz, és kíváncsiskodásával beindítja a folyamatot. Végül persze sokkal nagyobb munkába futottak bele, mint előzetesen várták, öt napig forgattak, további tíz pedig utómunkával telt, összesen 2500 fotó készült. Alacsony költségvetéssel dolgoztak – Alex azt mondja, madzagokat kötöttek botokra, így mozgatták az alkatrészeket, amikor azok a felvételen repülnek.

Alexék ezt a videót afféle promónak is szánták, van ugyanis egy weblapjuk, How a Car Works (Hogyan működik egy autó) címmel. Videósorozatukban minden részegység működését elmagyarázzák, miközben darabjaira szednek, és újra összeraknak egy MX-5-ös Mazdát. Még nincs kész a teljes széria, eddig közel háromórányi oktatóanyagot tettek közzé, összesen húsz órával terveznek.

Közben négy szakember az egyes alkatrészek 3D-modellezésén is dolgozik, a tervek szerint szeptemberben egy kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazást adnak ki, amellyel bárki a saját otthonában szerelgetheti az MX-5-öst, még ha csak virtuálisan is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.