Elkezdett sötétedni, mi pedig nekiálltunk kiszedni a tankot

2017.10.06. 14:00
33 hozzászólás

A Mohó Hiéna most fénylő koncokat, konkrétan Osram Night Breaker Laser izzópárokat rejteget. A poszt végén találod a rövid leírást, hogyan ragadhatod el tőle.

724450-NIGHT BREAKER LASER H4 64193NBL-HCB

Első buszomat, a korábban benzinesből krehács módon dízellé épített T3-ast még olyan álmokkal vettem meg, hogy elmenjünk vele Barcelonába, de hamar szerénységre nevelt, így végül annyi lett (volna) az elvárás, hogy elvigyen a Balatonra és a belföldi fesztiválokra. Ezt hellyel-közzel meg is tette, ilyenkor életre szóló élményeket szereztünk. Vagy rendesen megszívatott.

A kép egy másik alkalommal készült
A kép egy másik alkalommal készült

Egyik alkalommal a Balcsira indultunk, amikor, hogy elkerüljem a körúti dugót, a hegyen át közelítettem meg találkozási pontunkat, a Mechwart ligetet. A Pusztaszerin még gond nélkül felment, aztán valahol az Eszter utca – Ady Endre utca útvonalon kezdett el bedadogni. A Bimbó út alján már csak a lejtőnek és a lendületnek köszönhetően tudott haladni, a Margit körút és a Szász Károly utca sarkáig sikerült elgurulni és megállni a rakodásra kijelölt területen. Némi fejvakarás és pár telefon után kiderült, hogy nem tökéletes az üzemanyagszint visszajelző, azaz kifogyott a gázolaj. Itt tette fel Barna barátom először a kérdését, hogy elinduljon-e a Délibe, mert még elérné az esti gyorsot. Mit sem sejtve az este további alakulásáról, magabiztosan beszéltem le tervéről. Hoztunk gázolajat, megtankoltuk, indítóztunk, mégsem indult. Hogy miért? A sok év alatt lerakódott mocskot felszívta a rendszer a tank aljáról. Közben segítségként megérkezett Marcell barátom is, állandó társam az autós szívásokban.

Újabb telefonálgatások után arra jutottunk, hogy „csak” le kell szedni a tankot, kitisztítani, visszatenni és minden rendben lesz. A korai benzines T3-as tank 80 literes, fémből van és az első tengely mögött az autó alján helyezkedik el - nem egy könnyű darab. Sötétedni kezdett, amikor beköltöztem az autó alá. A tank már holdvilágnál jött ki. Utána valakinek a tanácsára aprópénzt dobáltunk bele, hogy majd azt összerázva megtisztítjuk a tankot a dzsuvától és a rozsdától. Később örültünk, hogy mind kijött egyáltalán. Barna eközben egyre komolyabban fogyasztott, mi meg egyre kevésbé láttunk a sötétben, és egyre jobban tudtuk, hogy ezt a csatát elvesztettük. A tank visszaszerelésénél állt meg a tudományunk, valamikor hajnalban estem haza mocskosan, fáradtan és csalódottan. Másnap elvontattuk egy barátomhoz, ahol aknáról, emelővel és a gumicsövek izmos síkosításával végül a helyére került a tank. Persze a szűrőt is cserélni kellett, az is eldugult a sok mocsoktól. Szóval a balatoni hétvége ugrott, azt az éjszakát viszont azóta is gyakran emlegetjük.

Van egy jó éjszakai lerohadós történeted?

Küldd el az olvasok [kukac] mail.totalcar.hu-ra vasárnap éjfélig maximum 2000 karakterben, és nyerj egy H4-es vagy H7-es Osram Night Breaker Laser Duoboxot  az autódba. A beérkezett történeteket a szerkesztőség rangsorolja, a két legtöbb szavazatot kapott írás nyer, valamint ezek a történetek egy Belsőség posztban megjelennek a Totalcaron is. Ha van fotód is, feltétlen küldd el! Eredményhirdetés: 2017.10.10-én, kedden.