Öt sebességi rekordkísérlet, aminek tragikus vége lett

2019.11.24. 13:49
4 hozzászólás

Most, hogy a Bloodhound ráment az 1997 óta fennálló abszolút sebességrekordra és most, hogy Jessi Combs halála sokkolta az amerikai szaksajtót, újra nagy figyelem került erre a nagyon huszadik századi műfajra, a sebességrekord-hajszára. Nem Combs volt az első és biztosan nem ő lesz az utolsó, aki egy gyorsasági rekordért az életét adja összeszedtük az ilyen kísérletek leghíresebb tragédiáit. 

végzetes rekordok

Frank Lockhart (1928)

Az első világháború vége és az 1929-es nagy gazdasági világválság közötti idő volt az autósport első nagy korszaka. Annyira optimista évek volt ezek, hogy még Európában is elkezdtek oválpályákat építgetni (lásd a sitgesi ovál szomorú sztorija). Ekkoriban lett nagy név ebben a formálódó sportágban az amerikai Frank Lockhart, aki sok nagy autóverseny mellett 1926-ban megnyerte az Indianapolisi 500-at, de legalább ekkora hírnevet szerzett sebességrekordjaival. Egy ilyen kísérlet közben vesztette életét 1928-ban.

Lockhart Daytona Beach homokos óceánpartján kísérelte meg a 2-3 literes autók kategóriájában az új rekordsebességet. Az első hivatalos futása 203 mérföld/órásra (327 km/h) sikerült, a második próbálkozásnál közel ugyanekkora tempónál megúszott az autója a homokon, majd a tömegen átvetődve, de senkit meg nem ölve tört darabjaira Stutz Black Hawkja. Mindezt épp egy kamera előtt. Az esetnek nagy visszhangja lett, mert bár az autósport és az ilyen kísérletek veszélye közismert volt, az, hogy a tragédiáról felvétel is készült, messze elvitte a hírét. 

Lowell Bayles (1931)

A repülős sebességi versenyek legaktívabb éveiben, a két világháború közti időszakban sokan haltak bele a légi rekordhajszákba. Köztük Lowell Bayles, aki a repülős show-k műfajában építette hírnevét. A kategória lényege, hogy a talajhoz közel, egy adott távon kellett a lehető leggyorsabban repülni, ami sokkal nézőbarátabb volt, mint a nagy magasságokban történt rekorddöntések. Így történt, hogy nem csak egy kamera, de sokan mások is élőben nézték, ahogy 1931. december 5-én, 450 km/h körüli - a kategóriában rekordot jelentő - tempónál Bayles egy gyors pörgés után belerobban a földbe kisgépével.

Azt már csak később, a felvételt kielemezve fejtették meg, hogy a baleset oka az üzemanyagtartályról lelazult sapka volt. Az repült le nagy tempónál, majd repült át a szélvédőn és találta fejbe Baylest, aki földbe forgatta repülőjét. Ez a tragédia is nagy hírverést kapott, amit Lockhart balesetéhez hasonlóan a felvételnek köszönhetett.

John Cobb (1952)

A világháború előtti nagy brit rekordhajhász trió egyike Malcolm Campbell (a fia itt lesz a listán) és George Eyston mellett. 1931-től kezdve csak ők hárman tudtak új rekordokat futni szárazföldön, egymás csúcsait verve értek el odáig, hogy John Cobb '39 augusztusában 369 mérföld/órára (595 km/h) javította az egykilométeres futás rekordját. A versengésbe a világháború ütött szüntet, amit Cobb a királyi légierőnél repült végig, majd ugyanott folytatta, ahol a háború előtt abbahagyta.

Cobb Railton Mobil Specialja 1947-ben, Bonneville-ben
Cobb Railton Mobil Specialja 1947-ben, Bonneville-ben

1947. szeptemberében Cobb visszatért Bonneville-be, hogy saját korábbi rekordját tovább javítsa és hogy elsőként átlépje végre a 400 mérföldes határt. Mindkettő sikerült. 394 mérföld/órás futással lett meg a hivatalos új rekord (nem csúcstempó, egy mérföldön és egy kilométeren mért átlag), 402 mérföld/órás csúcssebességével pedig az első ember lett négyszáz fölött.

Miután meglett neki az új szárazföldi rekord, honfitársához, Malcolm Campbellhez hasonlóan őt is elkezdte vonzani a vízi sebességrekord. Itt egy ideje már Campbell volt az egyeduralkodó, aki 1939-re 141 mérföld/óráig (228 km/h) javította a csúcsot. Cobb egy sugárhajtóműves, Crusaderre keresztelt hajót épített, ezzel próbálkozott 1952 szeptemberében a Loch Ness tavon. A Crusader állítólag 200 mérföldes tempóra is jó lett volna, de sosem derült ki, hogy mire képes. Az 52 éves Cobb egy pillanat alatt szörnyethalt, amikor a hajó orrával belefúródott a vízbe (fenti videón). A holttestét még a baleset után megtalálták, a hajó roncsait viszont csak ötven évvel később emelték ki 200 méter mélyről. 

Athol Graham (1960)

Cobb halála után nyolc évvel még mindig a 400 mérföld/óra alatt járt a szárazföldi világrekord. Az emberiség Cobb 1947-ben futott 394 mérföld/órás (634 km/h) futásával fordult rá a hatvanas évekre; az ötvenes években új abszolút rekord nem született. A jet korszak előtti utolsó évek voltak ezek, a nagyobb tempó miatt pedig a kísérletek már régen elhagyták a homokos óceánpartokat és száraz sómedrekbe költöztek, mint amilyen a bonneville-i is, ahol ekkorra már hét új abszolút autós sebességrekord született.

Graham és a City of Salt Lake
Graham és a City of Salt Lake

Athol Graham született utahi volt, közelről nézte végig, ahogy egymás után születnek az új rekordok Bonneville-ben Cobb, Campbell és Eyston által és elhatározta, hogy beszáll a játékba. Saját garázsában építgette éveken át rekorddöntésre szánt autóját. A motor egy hidroplánból szerzett V12-es Allison volt, egy Boeing B-29 Superfortressből vágta össze a testet, az alváz nagy része pedig Cadillac-alkatrészekből készült. 2-3000 ezer dollárból lett kész a gép, miközben már akkor ennek a sokszorosából gazdálkodtak a konkurensek, az akkor az amerikai rekordot tartó Mickey Thompson például 190 ezer dollárt költött az autójára. Többek közt Thompson is figyelmeztette Grahamet, hogy aerodinamikailag nincs kitalálva az autója, így az nagy tempónál instabil lehet. Igaza lett.

A roncs Graham balesete után
A roncs Graham balesete után

1960 augusztus 1-jének reggelén Graham elindult City of Salt Lake névre keresztelt autójával a bonneville-i síkon, hogy elsőként a történelemben teljesítsen egy 400 mérföld/órás futást. Éppen csak két mérföldre jutott, amikor autója letért a pályájáról, csúszni kezdett, majd a levegőbe repült és darabjaira tört. Graham nem viselt se hevedet, se övet, mégis túlélte a becsapódást. Még a kórházig is kitartott, ott halt meg három órával a baleset után. Szerelője, Otto Anzjon később meggyőzte az özvegyét, hogy újraépíthesse a City of Salt Lake-et. Ő 200 mérföld/órás tempónál bukott vele. Ezt még túlélte, a leukémia vitte el '62-ben, így a következő próbálkozó az autóval már Harry Muhlbach volt (itt egy érdekes interjú vele, amiben elmeséli, hogyan lett belőle Graham özvegyének új férjéből rekordhajhász). 1963 októberére rakta össze újra az autót, amivel majdnem elérte a bővüs határt. Messze 300 mérföld/óra fölött bukott. Ő is túlélte, de az elátkozott City of Salt Lake-nek ez volt az utolsó kísérlete. 

Donald Campbell (1967)

A sebességi rekordok legendája, az egyetlen ember, akinek egyetlen évben sikerült új vízi és szárazföldi sebességrekordot is felállítania. Ezt 1964-ben tette, az év nyarán 648 km/h-val (403 mérföld/óra) lett ő a leggyorsabb ember szárazföldön (Cobb 17 éves csúcsát megdöntve), majd decemberben 444 km/h-val vízen. (A rekordokig vezető keserves útjáról itt egy jó magyar cikk.) Campbell innen egy óriásit akart ugrani és elkezdte építeni a Bluebird Mach 1.1-et, egy rakétaautót, amivel tervei szerint elsőként lépte volna át a hangsebességet kerekeken gurulva. 1967 január 4-én aztán újra vízre szállt. Egyrészt, hogy elsőként érje el vízen a 300 mérföldes (483 km/h) tempót, másrészt hogy ezzel csináljon hírverést készülő rakétaautójának. Az első próbálkozása 297,6 mérföld/óra volt, majd a közvetlen ezután elkezdett második futáson a levegőbe repült a hajója és a darabjaira tört roncs Campbellel együtt a Coniston-tó fenekére süllyedt.

Donald és a Bluebird CN7, amivel meglett neki a szárazföldi rekord
Donald és a Bluebird CN7, amivel meglett neki a szárazföldi rekord

A roncsot ugyan egy búvárcsapat megtalálta, a holtest viszont csak 2001-ben lett meg, akkor a hajóval együtt kiemelték. A roncsot kielemezve arra jutottak, a balesetben közre játszhatott egy kacsával való ütközés is, akár az is lehetett a fő oka annak, hogy a hajó a levegőbe repült. De ugyanígy dönthetett az is, ami a mai technológiai tudással már jól látszik, mégpedig, hogy a hajó 300 mérföld körüli tempónál sokkal kevésbé volt stabil, mint ahogy azt akkor a rekordvadász építők gondolták. Campbell nagyravágyását jól mutatja, hogy 1978-ig senki sem lépte át hajóval a 300 mérföldes tempót, a hangsebesség földi átlépésére pedig 1997-ig kellett várni.

vvbe

+1 Pjotr Dolgov (1962)

Ugyan nem motor hajtotta géppel, de a többiekéhez mérhető bátorsággal próbált meg rekorder lenni a szovjet Pjotr Dolgov is, amikor közel 30 kilométer magasból kiugrott gondolájából. 1962 volt az év, a hidegháború és az űrverseny közepe. A szovjetek az űr mellett a sztratoszférában is rámentek egy rekordra, méghozzá a legmagasabbról megejtett szabadesés csúcsára. Ezt a rekordot akkoriban az amerikai Joe Kittinger tartotta, aki két évvel korábban 31 300 méter magasból ugrott ki egy hőlégballonra kötött gondolából.

Dolgov balra
Dolgov balra

Dolgov, a szovjet légierő ezredese egy társával együtt emelkedett fel egy Kittingeréhez hasonló gondolával, de a rekordmagasságot végül nem érték el. Társa már 24 500 méterről kiugrott, Dolgov azonban tovább emelkedett és 28 640-ről ugrott. A kiugráskor megsérült a védőruhája, és a fellépő nyomáskülönbség végzett vele. Kittinger rekordját csak ötven évvel később, 2012-ben döntötte meg Felix Baumgartner.

+2 Javad Palizbanian (2005)

„Megyek és csinálok valamit, amire a hazám büszke lehet.” – az iráni Javad Palizbanian mondta ezt a kameráknak 2005. augusztus 28-án a teheráni Azadi Stadionnál. 22 buszt parkoltak itt egymás mellé Javadnek. Egy időben menő kaszkadőr-mutatvány volt a buszok átugratása, a 44 éves iráni kaszkadőr azonban nem csak egy mutatványra készült, hanem világrekordra. Bubba Blackwell 1999-ben felállított, 15 buszos csúcsát készült megdönteni.

btrb

A 22 buszt közrefogó két rámpa egymástól 63 méterre volt, Javad azonban éppen csak túljutott a táv felén, amikor már jól látszott, hogy kevés lesz a tempó a sikerhez: a 13. buszra érkezett és szörnyethalt. Javad amúgy tapasztalt távolugró volt. Mivel 2005-ben Irán épp nagyon zárt korszakát élte, ha volt is hivatalos vizsgálat, annak eredménye nem jutott el a világsajtóba, mindössze néhány kép és egy videó kering a neten az esetről.

A lista nyilván nem teljes, tucatszám lehetne még sorolni a neveket a huszadik század első kétharmadából, akik az életüket adták, hogy a leggyorsabbak legyenek. Kedvcsinálónak talán megteszi, mert a tragédiákon túl egy érdekes világ ez. Ha beleásnád magad, jó kiindulópont a Wikipédia ezen cikke, ahol végigkövetheted, hogyan lépdelt egyre feljebb a szárazföldi sebességrekord, a kapcsolódó hivatkozásokon pedig alapos cikkek vannak a rekordok mögötti járművekről, emberekről.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.