Az első Aston Martin DB4

2021.03.08. 16:41
0 hozzászólás

1956-ban John Wyer, az Aston Martin akkori vezérigazgatója megállapodott a milánói Touring karosszériás műhellyel, hogy ők készítik majd az új modellt, mely a DB2/4 utódja lesz. Ebben a projektben pedig a britek mérnökei is részt vesznek, köztük Harold Beach alváztervező és Tadek Marek motortervező. A korábban használt, mindig finomított alapokat már meghaladta ekkorra a világ, ezért úgy döntöttek, hogy a DB4-est a nulláról kezdik és nem csak a technika, de a formaterv is látványosan más lesz, mint az eddigi Astonok.

Tény, hogy könnyedebb és laposabb lett a DB4-es, de már akkor is látszott, hogy az Aston Martin nem szeret mellélőni, ha a dizájnról van szó és inkább csak úgy alakul, mint ahogyan az erózió csiszolja a sziklákat. A Superleggera karosszéria egyébként kis átmérőjű acélcsövekből áll, amire vékony alumínium ötvözet panelek kerülnek. Hat hét alatt alkotta meg a formát Harold Beach, valamint a Touring dizájnere, a tehetséges és szerény ember hírében álló Federico Formenti.

Ez volt az első Aston Martin, mely a az új Newport Pagnell-i üzemben készült és négy tárcsafékkel szerelték. Az első futómű kettős keresztlengőkaros, a hátsó maradt merev tengelyes, tekercsrugókkal és Watt-rúddal.

Tadek Marek a korábban használt öntöttvas blokk helyett alu ötvözet sorhatost tervezett, így több mint 20 kilóval lett könnyebb a motor. Az új hathengeres motor furata és lökete is 92 mm-es és dupla SU karburátorokkal szerelték, a teljesítménye nagyjából 240 lóerő.

Marcel Blondeau, az Aston Martin francia importőre az 1958-as Párizsi Autószalon előtt nézhette meg az autót és csak annyit mondott John Wyernek: “Annyit adok el belőle, amennyit csak szállítani tudsz.” Ennél szebb mondatot aligha hallhat valaki, ha épp egy egész autógyárat igazgat, különösen olyan drága holmik kapcsán, mint a DB4.

Napokkal a párizsi premier előtt Blondeau partit tartott a Garage Mirabeauban, ahová a legkedvesebb ügyfeleit hívta meg. Az este meglepetése pedig a 102/L alvázszámú, tehát az első balkormányos Aston Martin DB4-es volt, pontosan ez a Desert Whie színű autó. Egyike azon korai daraboknak, amiken még nincsenek lökhártóbabák és keret nélküli az ablakuk.

Miután véget ért a turné, 1959. márciusában elvégeztek rajta néhány javítást az első balkormányos DB4-esen és újrafényezték, majd hónap végén visszaszállították a francia kereskedőhöz, aki hamar talált gazdát az autónak. A sárga fényszórók is mennyire árulkodóak, ugye? Pár tulajdonossal később 2016-ban újították fel átfogóan az autót, ekkora kapta vissza a bordó után az eredeti fehér színét és most a Sotheby’s aukciósház várja azt az ínyenc gyűjtőt, aki nagyjából 350 millió forintért saját vitrinjébe gurítja.

Végülis, ez még mindig olcsóbb, mintha egy DB4 GT Continuation-t vásárolna kábé a duplájáért.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.