Le Mans-i versenyautó ihlette a tésztamágnás 911 GT3-asát

2021.11.12. 16:00
1 hozzászólás

Paolo Barilla neve nem véletlenül lehet ismerős a mindennapokból, hiszen Olaszország meghatározó élelmiszeripari vállalatának - vagy a világ legnagyobb tésztagyárának is hívhatjuk - alelnöke. 1975-ben kezdett versenyezni és a következő évben már ő lett az olasz go-kart bajnok, később a Formula 3-ban állt rajthoz, ahol a bajnokság harmadik helyét szerezte meg. 1985-ben a Joest Racing privát csapat Porsche 956-osával nyerte meg a Le Mans-i 24 órást.

Három évvel ezelőtt kezdett el Paolo Barilla a Porsche egyedi kérésekkel foglalkozó részlegével, az Exclusive Manufakturral dolgozni egy több különleges elemet tartalmazó Sonderwunsch projekten a közelgő 60. születésnapja alkalmából. A tervezést még a 991-essel kezdték meg, majd az idő közben megjelenő 992-es 911 GT3-asba ültették át a legapróbb részletig kidolgozott dizájnt.

Festését természetesen az 1985-ös győztes versenygéptől örökölte, de Grant Larson formatervező szerint már ebben is bőven voltak kihívások. A 956-os ugyanis lehetetlenül lapos, széles és szögletes formájú, ezzel szemben a 911-es vonalai lágyak és gömbölydedek. Háromszor végeztek próbafestéseket mire Larson és a projektmenedzserré előlépett Barilla elégedett lett a színek és vonalak arányával.

Nyári sárga árnyalat adta az alapot, erre került fel a fekete és fehér színekből álló minta, így természetes fényben megegyezik a 956-os színeivel. A GT3-as első légbeömlője körüli elemet is fényezték, mint a Touring változaton és a lámpák kör alakú betétje is színezett, a B oszlopra pedig Paolo Barilla aláírása és az olasz zászló került egy kis plaketten.

Hattyúnyakon függő hátsó szárnyának oldalán ott a PB 60 felirat a tulajdonosra és az évfordulóra utalva, méghozzá a régi főszponzor betűtípusával. A spoiler oldalsó lapjait is a versenyautó stílusában tervezték meg és szélcsatornában tesztelték, hogy megmaradjon az aerodinamikai teljesítmény és az első-hátsó tengely balansza.

Utasterét fekete bőrbe varrták és rengeteg helyen használtak alcantara kárpitot, hogy - akár a versenyautóknál - megelőzzék a zavaró tükröződéseket a szélvédőn. Az 510 lóerős, 4,0 literes szívó bokszermotorhoz 6 sebességes kézi váltót választott Paolo Barilla, melynek váltógombját egy tömbből mart alumíniumra cserélték, hogy a 956-os magnézium golyójára emlékeztessen.

Egészen elképesztő aprólékossággal tervezték meg Barilla GT3-asát, ami nem csak egyszerűen szép szülinapi szerzemény, hanem csodálatos emléket állít a Le Mans-i győzelmet megszerző 956-osnak is.

Most pedig nézz meg egy piros GT3-ast, mert 911-es Porschét nézni mindig jó!