Sokunknak van valamilyen formában projektautója: van, aki veteránt újít, akad, aki a tuningol, és olyan is van, akinek csak beakadt valami kretén szerelem. A műfaj nem igazán kötődik kategóriákhoz: tulajdonképpen olyan hobbiautóról van szó, amit a gazdája maga farigcsál, általában azért, mert élvezi. Olyan ez, mint gyerekként – vagy felnőttként – a legózás, csak nagyban. Hiszen amikor egymás után rakjuk a kis kockákat, végül egy érdekes, részletes tárgy születik, de az igazi élvezet nem a végeredmény, hanem maga az alkotás.
Ez a műfaj még az autózáson belül is egy sokadik részhalmaz, így a projektautó gazdája előbb vagy utóbb értetlenül pislogó szempárokkal, majd csodálkozó kérdéssekkel fog találkozni. Az az érdekes, hogy sokaknak nincs ilyen rémes pénztemetője, külső szemlélőként mégis érdekesnek találja: mind az autót, mind a mögötte meghúzódó, fura mentális állapotot. Összeszedtünk néhány ilyen kérdést és pár általánosabb választ is ezekre.
Ez legtöbbször azért merül fel, mert egy ilyen autó általában valamilyen szempontból durván kompromisszumos. Olyan, a modern autókhoz képest már idejétmúlt körülményekre kell gondolni, mint a klíma hiánya, a szervótlanság, a zaj vagy épp a sprőd futómű. Mivel egy projektautó simán lehet napi használatban is, amikor épp kész-szerű állapotban van, ezért ez egy jogos kérdés egyébként. Az egyszerű válasz az, hogy pontosan ugyanúgy, mint bármi mással, csak általában kényelmetlenebbül.
Ez ugyanakkor relatív, hiszen aki ilyesmibe vágja a fejszéjét, az egyértelműen nem a kényelemre, hanem az extra élményre hajt. Egy ültetett, negyvenéves autó pattog, hangos és sprőd, de közben egészen egyedi vezetni és nagy tölcsérrel tölti a tulajba az endorfint, akit ilyenkor cseppet sem érdekel, hogy nem egy modern műanyagvödröt vezet, hiszen az bár kényelmes, van olyan, akinek ez egyben dögunalmas is.
Ahogy az előző válaszból is látszik, a rendes autó egy relatív fogalom, ami pár hülyének abszolút mást jelent. Általános értelemben véve a rendes autó olyan, amiben van egy csomó kényelmi funkció, biztonságos, megbízható, beleférnek a csomagok és az emberek is, utóbbiaknak pedig még kényelmes is.
Innen nézve valóban furcsa, hogy miért nem vesz mindenki klasszikus értelemben vett rendes autót, de hidd el, hogy a projektautó tulajának semmi nem rendesebb autó, mint a dédelgetett szerelme. Szóval, ha így nézzük, már meg is vette a rendes autót, csak az nem olyan, mint amit a legtöbben ehhez a fogalomhoz társítanak. És mi lehetne egy rendesebb egy olyan autónál, amiről a tulaja órákig tud szenvedélyesen mesélni?
Hát persze! – hangzik el az egyértelmű, büszke válasz szinte azonnal, csípőből. Ugyanakkor ez általában azt jelenti, hogy van olyan, hogy a hasonló hülyék vonzzák egymást, így a saját szerelgetés legtöbbször sokkal inkább közösségi móka. Ez egyébként egy váratlan pozitívum: remek barátokra és haverokra lehet rátalálni egy megoldandó probléma okán.
Veterán Mercisek, lakóautó-építők és konszernautókat ültetők egyaránt megtalálják a foltjukat. Szinte észre sem veszik és a közös érdeklődési kör miatt már nem csak a problémákat tudják megoldani közösen, hanem ezek a szerelések egyre többször jó hangulatú grillezésbe és sörözésbe fulladnak.
A válasz sose lesz egy pontos szám, de még pontatlan se. Valami olyasmi szokott ilyenkor jönni, hogy sok pénz ment el rá, ez meg az jó drága volt, de pontos összeget szinte soha. Ez azért van, mert egy ilyen projekt az évek alatt tényleg megdöbbentő összegeket tudnak felemészteni, ezt pedig a tulaj nemhogy másnak, még magának se nagyon szereti bevallani.
Éppen ezért nagyon sokszor találkoztam olyannal, amikor a tulaj direkt ki se számolta, hogy mennyit vitt el az autó. Ebből a szempontból én például kakukktojásnak számítok, mert azt pontosan tudom, hogy mennyibe került eddig a GSI-m tokkal vonóval, de lehet, hogy ha egyszer belevágok a felújításba, én se merem majd egyben megtekinteni a végösszeget.
Röviden: soha. Egy autó új korában készen van, de ha már öreg és foglalkozni kell vele, akkor teljesen kész sosincs. Vannak a kész állapothoz igen közel eső mérföldkövek, amikor a laikus számára intaktnak, használhatónak és pillanatnyilag – a lehetőségekhez képest – kompromisszummentesnek tűnik, de a tulaj számára ez szinte biztosan máshogy érződik.
Ez pont olyan, mint a már említett Lego: ha már nem kell építgetni, csak nézegetni lehet, az sokkal kevésbé izgalmas. Éppen ezért a projektautót reszelők mindig megtalálják a módját, hogy valamit változtassanak – általában a fejlesztés szó mögé bújtatva –, hogy ha sok újabb szívás árán is, de elkerüljék az állóvizet.
A kérdés arra szokott vonatkozni, hogy mi jár a kompromisszumokért cserébe, mit tud ez, amit egy modern autó nem. Logikus, tárgyilagos pontok mentén nehéz megindokolni, hogy milyen pluszt adnak a projektautók, viszont biztosan van egyetlen olyan dolog, amit semmi más nem tud: ha jól választott, a tulajukat pontosan az a konkrét autó teszi boldogabbá és ezt tudják, már megérte.
A szerkesztőségi brainstorming alkalmával főleg ezek jutottak eszünkbe, de tengernyi ilyen létezik még, ezért ha eszedbe jut ilyen, akkor írd meg nekünk!
