Gyerekkori emlékeink között keresgélve hajlamosak vagyunk a valódi memóriafoszlányokat összekeverni a papírképeken őrzött pillanatokkal. A kevés, de annál értékesebb kép örökké az emlékezetünkbe vési azt is, amiről legfeljebb a szüleink sztorijaiból lenne tudomásunk. A korabeli autósújságokból kivágott képekkel komfortossá tett szobámra, a kisebb játékboltnyi (azóta is a garázsnak kinevezett iratrendezőben tartott) kisautómra és a Trabantunkra azért biztosan emlékszem. Mintha csak tegnap lett volna, amikor a kétütemű autók betiltásával jól megijesztett szüleim előre menekültek, és egy négyüteműre cserélték az egyébként újszerű 601-esünket. A szintén újszerű 1,1-esben a leginkább ülésmagasítóként jeleskedő, korabeli gyerekülésbe ülve az öv bekötésével egy kis pultot kaptam az ölembe, amire egy műanyag kormányt támasztottam, és azt csináltam, amire már akkor is szívből vágytam: vezettem!
Nem tehetek róla, autóbolondnak születtem. Igazi kincsesbánya volt az utca, a 90-es évek izgalmasan vegyes képet mutató felhozatalát kívülről fújtam, apum rendszeresen szállította az aktuális magazinokat (nagy részüket azóta is őrzöm), születésnapra és karácsonyra egy kisautó volt a biztos választás (minél hétköznapibb típus, annál jobb), az oviba minden nap vittem magammal egy túlélő Matchboxot vagy Majorettet. A tévében KITT volt a kedvencem, mondanom sem kell, később mekkora csalódás volt a Baywatch. Szerettem, ha a szereplők a kormány mögé ültek, utólag persze sajnálom, de akkoriban Belmondo kosztümös filmjeire sem voltam kíváncsi. A doboznyi floppy-ról és később CD-ről is autós játékokat telepítettem, és órákig játszottam a kisautóimmal, persze szigorúan az összeillő méretarányokkal...
Ez a közeg igazi safe space volt számomra. Apum ennél sötétebben látta a dolgot, a címbeli idézet is tőle származik. Hálás vagyok, hogy egyúttal a megoldást is ő találta ki, tőle tudtam meg, hogy némelyik hozzám hasonló őrült hivatásszerűen él a hobbijának, ők írják azokat a cikkeket, amikből kiderül, hogy milyen lesz az új 5-ös BMW. Hoppá! Ez annyira megtetszett, hogy titkon eldöntöttem, én ilyen őrült akarok lenni. Kicsit tartottam tőle, hogy ehhez mérnöki diploma kell, arra viszont örökletes humán beállítottsággal kevés esélyem volt. Szerencsére jött a szombat délben Totalcar, Karotta és Winkler pedig megmutatta, hányféle oldalról lehet szemlélni ugyanazt a témát, hála nekik elhittem, hogy én is lehetek az élet császára. Ahogy lehetett, megszereztem a jogsit, és az újságíró diploma kedvéért a BKF-re jártam, egy ideig metróval, utána tesztautóval.
Az A5.hu-nál csak rövid ideig gyakornokoskodtam, az Autó-Piacnál viszont két éven át úgy éreztem, mintha nyertem volna a lottón! A szakma mellett fantasztikus kollégákat ismertem meg. Örökre hálás leszek nekik, amiért hittek bennem és olyan lelkesen támogattak, mintha a saját gyerekük sorsát egyengetnék. Első autómat, egy 1981-es Opel Manta B CC-t Lővei Gergelytől vettem, majd, amikor nem tudtam megfelelő helyen tárolni, vissza is vette tőlem. Állítom, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem bukott az első autóján, pláne, egy veteránon. Az online újságírással az Autó-Piac beszántása után az Origo Autó rovatánál, a TV-műsorok születésével a Garázs TV stábjában ismerkedtem meg, és az Autó-Motornál folytathattam a nyomtatott újság manufakturális gyártáshoz hasonlítható készítését. Közel 15 év után végül eljutottam a TC-hez, igyekszem jól bánni az örökséggel.
Hogy mit vezetek? Columbóhoz hasonlóan egy öreg, szürke Peugeot-val gördültem be, de a napi járós 206-os mellett pár éve sikerült megvennem az autót, ami gyerekkoromban a négy keréken guruló tökéletességet, egyben az álmok netovábbját jelentette, egy E39 525i-t. Nem kárhoztatom mindennapos nyúzásra, szent grálomat a jövőnek tartogatom, az állagmegóvás persze megkívánja a rendszeres járatást, feltéve, ha nem esik az eső. Egy BMW nem BMW alapon tavaly gyerekkorom kedvenc régi autója, egy E28-as 5-ös is családtaggá vált. Ahogy a feleségemnek ígértem, a tökéletesnek nem, imádnivalónak annál inkább nevezhető Cápát gyakrabban fogom kihozni a garázsból, hogy ne csak a tudat, hanem a közös kilométerek is boldoggá tegyenek. Érdemes hallgatni rá!
