Hét óra körül lehetett, amikor párom elment itthonról a fekete Mini One-jával. Pontosan emlékszem, mert én takarítottam le a havat az autóról és én tettem rendet körülötte, hogy ki tudjon állni. El vagyunk szokva az igazi téltől, de a kocsin rendes téli gumi szett van, az utakat pedig látszólag kezelték éjszaka, tehát nem aggódtam érte. Éppen visszaültem dolgozni, amikor csörgött a telefon: elakadtam.
Próbáltam távgyógyítani, telefonon keresztül megismerni a probléma körülményeit, de nem úsztam meg a felöltözést és utánaindulást. Épp csak Esztergom belvárosába ment a külvárosból, nem volt tőlem messze, úgyhogy jobb híján elkezdtem kiásni a hó alól az 1974-es Volkswagen Bogaramat. Letúrtam a jobb ajtót és beindítottam, hadd húzza a szivató amíg megszabadítom a hóbéklyótól, amit az elhaladó tolólapos munkagépek engedtek rá a főút mentén.
A motort nem zavarja a hideg, a kipufogóban megállt hó is hamar kiolvadt, a halogén izzók hője pedig letakarította a lámpákat. Seprűvel letoltam az autó tetejét, ablakait, aztán jöhetett a szélvédő: egy lejárt és átlyukasztott személyivel kaparásztam a ráolvad, majd ráfagyott havat és próbáltam menteni az ablaktörlőlapátokat is. Végül csak a sofőroldali ajtó mellől kanalaztam el az összetömörödött havat, mert az autó körül mindenhol tengelyig ért, én pedig siettem. Az esélytelenek nyugalmával ültem be, csak bízni tudtam abban, hogy a nyári Yokohama gumikkal elég nagyot fog az 52 éves technika, hogy kihúzza magát.
Hintáztattam kicsit, tolta a havat előre és háta is, de nem kellett sok. Mindig meglepetést okoz nekem ez az autó: kijött gödörből és vádliig érő nyomvályúkat hagyva fordulhattam ki az elvileg letisztított főútra. Halottnak a csók volt ez, nem tisztítás – lengett a bogár fara minden gázadásra, óvatosan kellett manővereznem. Párom egy utca torkolatában állt bele a mély hóba, a Mini hókotró módjára próbálta nyomni maga előtt falat, de kevés volt hozzá a tapadás, így végül se előre, se hátra nem ment.
A Mini hasáig állt a porhó, már pont kezdtem latolgatni, hogy hagyjuk itt, majd kiolvad, de ez nem lett volna fair az utcában élőkkel. Meg szerencsére volt ott még két ember és egy ismerősük is becsatlakozott, így míg én meghintáztattam rükvercbe gázzal, addig hárman szemből kitolták az autót. Szerencsére többen is látták, hogy mi folyik itt, ezért megállt az út forgalma és illedelmesen kiengedték az elakadt szerencsétlent. Az úton már fogott annyit, hogy kidolgozza a kerékjárati ívekbe ragadt havat, valamennyit a gumi barázdái is kidobtak, így lassan és óvatosan, de hazaértünk.
Visszafelé úgy döntöttem, hogy nem temetem vissza a Bogarat, megállok sréhen szembe a rendőrség előtti – nem rendőrségi – parkolóba, amit addigra már két szolgálatban lévő rendőr takarított. Találtam is helyet, az illem kedvéért azért rákérdeztem az idősebbnél, hogy nem baj, ha beállok oda? Nem – jött a válasz – persze csak ha be tudok. Nagy gáz, kicsi drift, ellenkormányzás és a Bogár a helyén volt. Kiszálltam és egyből jött a komment: erre nem számítottam. Mire azt válaszoltam, hogy látná mit tud téli gumival. Szigorúra torzult arccal folytatta az úriember: ezt most meg sem hallottam.
További cikkeink
