Az Audi Hungária nyilatkozata szerint 2000 első félévében 543.060
darab motort állított elő, így szinte bizonyos, hogy az év végére a cég
eléri a bűvös egymilliós határt. Ezzel párhuzamosan a TT sportkocsik is
egyre nagyobb számban hagyják el a győri üzemet, a január óta 29.181
ilyen kis méregzsák készült el, melynek nagyjából a fele volt új
Roadster. A Magyarországon készülő erőforrások a Volkswagen csoport
összes márkájában megtalálhatók, így a négyhengeresekkel az Audi
mellett a Volkswagen, a Seat, és a Skoda autóiban is találkozhatunk.
Ezen kívül hat-, és nyolchengeres motorokat is készítenek Győrött, ez
utóbbiak közül mintegy ezer darab az idén már V8-as TDI volt. Az Audi
az idén újabb beruházásokat is eszközölt hazánkban, így az újabb
dízelmotor-generáció gyártásához egy 60.000 négyzetméteres csarnok
épült, ahol pillanatnyilag 300 főt foglalkoztatnak, ám a bővítés jövő
év végére tervezett befejezéséig további 200 szakmunkás felvételét
tervezik. Ezzel párhuzamosan egy magyar motorfejlesztő központ
létrehozásába is belefogtak, ennek kapcsán 20 magyar fejlesztőmérnök
továbbképzését kezdték meg a Németországban. Az idei befektetések
elérték a 36,4 milliárd forintot, ennek egyik eredményeképp a korábbi
4.500 helyett 5.700 motort készítenek naponta. A 4.331 főt
foglalkoztató cég tavalyi árbevétele 720 milliárd forint volt.







