A Ford Fiesta sportváltozata lesz a Ford stand egyik sztárja, de
több másik modellsorozat is újabb típusváltozatokkal bővül.
A
Ford a Fiesta ST bemutatásával újra belép a sportos kisautók piacára,
amelyet az 1990-es évek közepe óta igencsak elhanyagoltak. Az új
modellbe a Focus ST 170-esből már ismert kétliteres négyhengeres motor
visszafogott teljesítményű, 150 lóerős változata kerül. Azt egyelőre
nem árulták el, hogy ezzel a motorral a kategóriájában a kisebbek közé
tartozó Fiesta milyen menetteljesítményeket képes elérni, így kétséges,
hogy képes lesz-e az ST ezen a téren szembeszállni a 20-30 lóerővel
nagyobb teljesítményt kínáló konkurenciával. A gyorsaság látszatát
mindenesetre megteremtették a tervezők: kicserélték a Fiesta első és
hátsó lökhárítóját, látványos, 17 hüvelykes átmérőjű 11 küllős
könnyűfém keréktárcsákat terveztek a számára, valamelyest leültették a
futóművét és persze nem feledkeztek meg a kötelező spoilerről sem a
hátsó ajtó felső peremén.
A Genfben kiállításra kerülő modell háromajtós, de egyelőre nem
erősítették meg, hogy a Fiesta ST csak ezzel a karosszériával készül
majd. A típus forgalmazását kb. fél évvel a bemutatót követően,
valamikor az ősz folyamán kezdik majd meg.
A
Fiesta utcai sportváltozatával egy időben mutatkozik be a
versenypályákra szánt kivitel is. Az FIA JWRC specifikációja szerint
épített raliautó a Pumát váltja fel a Super 1600-asok mezőnyében, és a
gyáriak reményei szerint képes lesz felvenni a versenyt a Reanult,
Citroën, Fiat, Suzuki és Opel versenygépekből álló élmezőnnyel. Ennek
érdekében a Fiesta 1,6 literes motorjának teljesítményét 215 lóerőre
növelték, és az autó egyebek közt állítható futóművet, hatásosabb
fékeket és korlátozottan önzáró differenciálművet kapott. Az autó
homologizációs eljárása a tervek szerint közvetlenül a bemutató előtt,
március elsején zárul le.
A
Ford további újdonságai elsősorvban a meglévő modellek motorválasztékát
érintik. Így a C-Max motorpalettája egy 145 lóerős kétliteres
négyhengeres benzinmotorral és a PSA-val közösen kifejlesztett 1,6
literes dízelmotor 100 lóerős változatával bővül. A kompakt buszlimuzin
a kétliteres motorral 9,8 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h
sebességre, végsebessége 203 km/h, fogyasztása pedig 7,3 liter 100
km-en, vegyes ciklusban. A Mondeo dízelmotor-választéka is új taggal
bővül: a régebbi, 115 és 130 lóerős kétliteresek mellett a csúcsot ezen
túl az új 2,2 literes 150 lóerős dízelmotor jelenti. Egy további
újdonság a Duratec Ti-VCT jelű 1,6 literes motor, amely változó
szelepvezérlésű, így a korábbi egyhatos 100 lóereje helyett 115 tagú
ménest képes mozgósítani.







