A kínai autógyártó állítólag visszavonulót fújt látva az MG-Rover
aktuális anyagi helyzetét.
A Shanghai Automotive , vagy röviden SAIC a hírek szerint vegyes
vállalatot szeretett volna létrehozni az utolsó független brit
autógyártóval. A kínaiak a állítólag
átvennék a britek egyes típusainak gyártását, felhasználnák a
patinás márkaneveket és igénybe vennék az MG Rover fejlesztési
részlegének tapasztalatait, természetesen a megfelelő összegért
cserébe. A baj az, hogy az MG Rover időközben olyan helyzetbe került,
hogy
akár heteken belül csődbe mehet, ami igen kellemetlenül érintené
a kínai partnert.
A tárgyalásokba
időközben a brit kormány is bekapcsolódott, mivel az MG-Rover
közvetlenül mintegy 6000 főt foglalkoztat, de a cég csődjével a
beszállítókon keresztül
akár 50 ezer ember munkahelye is veszélybe kerülhet a térségben.
A gazdasági tárca fel is ajánlott a partnereknek 100 millió font
azonnali tőkeinjekciót államilag garantált kölcsönök formájában, és ez
legalább néhány hónapra megoldhatta volna a helyzetet, de a SAIC
képviselői
nem tartották elfogadhatónak a kölcsön feltételeit. Úgy tudjuk,
a gondot az okozza, hogy a kormány biztosítékot kért arra, hogy a
kínaiak bizonyos időn belül nem vonulnak ki az MG-Roverrel létrehozandó
vegyes vállalatból, ami a brit gyártó csődje esetén akár 400 millió
fontjába is kerülhet a SAIC-nak.
A tárgyalások egyelőre megakadtak, mivel mindkét fél ragaszkodik
saját álláspontjához, ami
az MG-Rover szempontjából akár végzetes is lehet, hiszen amíg
meg nem születik a megállapodás, addig sem a SAIC-tól, sem a brit
kormánytól nem várhat anyagi segítséget.







