Tíz típus új teszteredményeit közölte a független szervezet. Az
eredmények többsége nem túlzottan jó, de ez annak is köszönhető, hogy
az ötcsillagos modellek tesztjeinek adatait nagyrészt már korábban
közzétették. Emellett vannak üdítő kivételek is. A Peugeot 407 Coupé és
a Citroën C6 öt csillagot ért el az ütközési teszteken, sőt, a C6-os
megszerezte az EuroNCAP gyalogosvédelmi tesztjeinek első 4 csillagos
minősítését is.
A másik végletet a Chevrolet Spark, vagyis leánykori nevén a Daewoo
Matiz jelentette. A felújított kisautó két és fél csillagot kapott, ami
nem túl hízelgő, annál is inkább, mert a közvetlen előd neve mellett
még három csillag díszeleg. A többi résztvevő, a Kia Rio, a Mitsubishi
Colt, a VW Fox, a Seat Leon, a Mazda6, a Citroën Berlingo és a Jeep
Grand Cherokee négy csillagot érdemelt ki a törésteszteken.
Gyermekvédelemből a Fox, a Leon, a Mazda6, a 407 Coupé és a C6-os négy
csillagot kapott, a többi modell mind a
közepes három csillagos kategóriába tartozik. Még szomorúbb azonban
a helyzet a gyalogosvédelem terén. A Citroën C6 négy csillagján kívül
egyedül a háromcsillagos Seat Leon érdemel említést, ugyanakkor e
tekintetben a Jeep Grand Cherokee negatív rekorder lett. Olyannyira
veszélyes elékerülni, hogy a tesztelők ebben a versenyszámban nem adtak
neki csillagot. Egyet sem.
Az EuroNCAP második féléves tesztsorozata azt mutatja, hogy az
autógyártók többsége egyre inkább odafigyel az autók passzív
biztonságára, de az igazán olcsó típusok esetében azért még mindig nem
ez az elsődleges szempont a tervezésnél. Ugyanakkor a gyalogosbarát
orrkiképzés még mindig nem igazán elterjedt. Kell még néhány év, és
néhány keményebb szabály, hogy ezen a téren is érzékelhető legyen a
fejlődés.











