A japánok még elkészítették az aktuális Lancer utolsó
sportváltozatát, hogy azután már az új Lancerre, és az Evo X-re
koncentrálhassanak.
Az MR, azaz Mitsubishi Racing kivitel hajtásláncán már nem
módosítottak. Ugyanaz a kétliteres, 280 lóerős és 400 Nm csúcsnyomatékú
turbófeltöltős benzinmotor kerül bele, amelyet a korábbi változatokból
már ismerhetünk. Ugyanakkor a futóművet Eibach gyártmányú sportrugók és
Bilstein lengéscsillapítók segítségével alaposan áthangolták, úgy, hogy
a feszesebb beállítások révén az autó hasmagassága 10 mm-rel lejjebb
kerülhetett. Emellett a hatsebességes kézi és ötsebességes automata
váltóval, szedán és kombi kivitelben is megrendelhető típusváltozat
csupán a légterelő elemek és a belső tér kialakításában különbözik a
korábbi Evo IX változatoktól. Az autó egyetlen, de számunkra annál
nagyobb szépséghibája, hogy mindössze 1500 darabot készítenek belőle,
és ezeket kivétel nélkül Japánban adják el, így Európába legfeljebb
néhány tucatnyi juthat szemfüles szürkeimportőrök közreműködésével,
csillagászati áron.
Az Evo IX MR a Lancer Evolution széria 1992 óta tartó történetében a
tizennegyedik típusváltozat, és egyben az utolsó, amelybe a legendás
4G63 típusjelzésű, kétliteres turbómotor kerül. Ez a motor alapjait
tekintve változatlan formában szolgál különféle villámgyors Mitsubishi
típusokban évtizedek óta, bár a teljesítménye az évek során majdnem a
kétszeresére nőtt a folyamatos fejlesztések következtében. Az Evo X-hez
azonban teljesen új motort fejleszt a Mitsubishi; hogy pontosan
mifélét, az várhatóan már csak jövőre derül ki.









