A GM és a Toyota a luxus-Hyundai első vevői

Nem nagyon hangoztatják, de az autógyártók előszeretettel tanulják el egymás trükkjeit

cimlapra
Totalcar

Közzétéve: 2008. 08. 18. 13:10

Közzétéve: 2008. 08. 18. 13:10

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Nem nagyon hangoztatják, de az autógyártók előszeretettel tanulják
el egymás trükkjeit. Általában igyekszenek elkerülni a feltűnést, de
úgy tűnik, olyan is előfordul, hogy nyílt lapokkal játszanak.

Az észak-amerikai forgalmazás beindítása óta, azaz nem egész egy
hónapja mintegy 800 példányt adtak el a Hyundai Genesisből a
kontinensen, és az első vásárlók között ott volt a két legnagyobb
rivális, a General Motors és a Toyota is, legalábbis a Hyundai egyik
fejlesztési vezetője, Michael Dietz szerint. Állítólag a GM-től érkező
vásárló ráadásul azt is megerősítette, hogy vállalata hírszerzési
osztályáról érkezett. Az így beszerzett autókat természetesen nem
utazgatásra vásárolják. Alighanem alaposan tesztelik minden
tulajdonságukat, majd apró darabkákra szedik mindet, hogy kiderítsenek
minden lényeges információt attól kezdve, hogy az alkatrészek milyen
anyagokból és technológiákkal készültek, egészen az elektronikát
vezérlő szoftverekig. Abban is biztosak vagyunk, hogy ezzel a két nagy
gyártó csak a kölcsönt adja vissza: aligha kétséges, hogy a Hyundai is
bevásárolt Audiból, BMW-ből, Mercedesből, Volvóból, Lexusból és
Cadillacből, mielőtt nekilátott volna a Genesis megtervezésének.

A GM és a Toyota megoldása persze igen nagyvonalú, ennél láttunk már
sokkal meglepőbb hírszerzési módszereket is. Néhány éve a Genfi
Autószalonon például találkoztunk olyan távol-keleti urakkal, akik
különböző kiállított autók kárpitozásából vettek mintákat egy tollnak
látszó apró szerkezettel, amikor a stand személyzete épp nem figyelt,
és ez nyilván a gyártók házi kémeinek csak az egyik legegyszerűbb
trükkje volt.

Totalcar
Totalcar