Messze nincs még vége a dízelbotránynak, annyira nem, hogy Németországban még csak most szerveződött meg a gyűjtőper a Volkswagen ellen. 372 ezer becsapott német ügyfelük csatlakozott a közös perhez.

A dízelbotrány elmúlt három évének egyik nagy tanulsága, hogy az európai fogyasztóvédelem messze elmarad az amerikaitól. Ezt abban a jól számosítható példában mérhetjük le, hogy amíg az USA-ban félmillió ügyfele kártérítése, autói visszavásárlására bő tízmilliárd dollárt költött a Volkswagen, addig a 8,5 millió érintett európai pénzbeli kártérítéséről, autóinak visszavásárlásáról nem sok szó esett. Úgy tűnik, azért pár kellemetlen köre itt is lesz még cégnek, például a befektetőkkel, az osztrák tulajdonosokkal, de még a németekkel is.

A német eset már azért is érdekes, mert ez lesz az első csoportos per Németországban, amit német vállalat ellen indítanak. Az ügyre jelentkezett 372 ezer Volkswagen-tulajdonos, mint felperes azt szeretné bizonyítani, hogy a cég szándékosan károsította meg őket a csalószoftver telepítésével. Ha nekik ad igazat a bíróság, az még egy fejenként néhány ezer eurós kártérítés mellett is újabb euró milliárdokat jelent majd a Volkswagennek.

A Volkswagennek eddig több mint 28 milliárd eurójába került a dízelbotrány a büntetések, visszahívások, kompenzációk miatt, és akkor a vásárlói bizalom csökkenésének nehezen mérhető áráról nem is beszéltünk. Összességében mégis jobban járnak, mint egy esetleges következő csaló, akinek már látatlanban be van ígérve egy korlátlan büntetés. 

Máth Dávid
Máth Dávid