Alkoholért indult autóval részegen, majdnem elkaszált egy vétlen autóst

Nem a férfin múlott, hogy nem történt baleset, ami után megállni sem volt hajlandó.

Sturcz Bertalan

Közzétéve: 2024. 01. 02. 16:35

Közzétéve: 2024. 01. 02. 16:35

Különös eset történt december 30-án este. Egy ittas sofőr az állapota miatt nem volt ura a járműnek és majdnem súlyos balesetet okozott, majd továbbhajtott. Végül nem jutott messzire.

Egy barátjával italozott a fent említett 30 éves férfi, de kifogytak a munícióból. Ezért úgy döntöttek, hogy autóval elmennek Tapsonyba bort vásárolni. A 68-as számú főúton haladtak, amikor áttértek a szembe sávba, ahol egy másik autós szabályosan közlekedett. A vétlen fél kénytelen volt elrántani a kormányt, így csak a tükrét kaszálta el a részeg sofőr.

A sértett autós rendőrt hívott, a károkozó viszont nem maradt ott, hanem lassítás nélkül továbbhajtott. Szerencsére nem kellett a hatóságoknak különösebb üldözésbe fogniuk, mert a vétkes sofőr autójából Tapsonyban kifogyott az üzemanyag.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi ittas állapota miatt veszélyeztetett másokat az úton, és emellett csak hab volt a tortán, hogy nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal. Az ellenőrzés után elfogták, majd előállították a Marcali Rendőrkapitnyságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették engedély nélküli vezetés miatt. Természetesen nem úszta meg az ittas vezetést sem, amiatt büntetőeljárás folyik ellene.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró