Az SUV-őrület ellenére a Skoda kínálatában még mindig egy közepes méretű szedán, az Octavia a legnépszerűbb darab. Hogy ez így is maradjon, folyamatosan frissítik, aktualizálják a modellt. Ennek fényében pedig pont 2024 februárjában érkezik a ráncfelvarrás.

A jelenlegi Octavia-generációt 2019-ben mutatták be, ami bár érzésre szinte tegnap volt, valójában lassan 5 éve. Emiatt megérett a modell egy időközi frissítésre, amely során nemcsak az autó elejét ás hátulját, de a belterét is átalakítják egy kicsit. Legalábbis erről árulkodnak azok a kémfotók, melyek még augusztusban a Carscoops oldalán jelentek meg. Az álcázás ügyes, azért néhány apróságot így is ki lehet venni.

Nemrég ráadásul megjelent egy rövid videó, amelyben a cseh gyártó 2024-et köszönti és boldog új évet kíván. Emellett pedig mutat egy takaróhuzat alatt álló új Skoda Octaviát, amelynek pontosan kivehetőek a fényszórói és a logója. Előbbinél újdonság, hogy a nappali menetfény a lámpatesten kívül, a hűtőmaszk felé húzódik, míg az emblémánál inkább az az érdekes, hogy átüt a fekete lepedőn. Hogy ez csak trükk, vagy a faceliftes modellen világítós lesz az embléma, azt nem tudni - de utóbbi tipp elég vagány lenne.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.