Next Tc Logo
  • Dél-Koreában kapták lencsevégre a frissített Hyundai Ioniq 6-ot.
  • A tesztautón N-es felnik volnak, vagyis igen nagy rá az esély, hogy lesz N-line belőle.
  • A faceliftes autó valamikor jövőre érkezhet.

A Hyundai Ioniq 6 nemrég ünnepelhette második születésnapját, de a koreaiak már álcázva, közúton tesztelik a frissített változatát, ami jövőre várható. Hivatalos információk ugyan még nincsenek, ezek valószínűleg az év végén kerülnek nyilvánosságra. Annyi viszont biztos, hogy az autó eleje a facelifttel megváltozik és más lesz a fényszórója, sőt találgatások szerint osztott lesz – ezt egy nemrég közzétett felvétel is megerősíti:

A Korean Car Blog fotóján pedig láthatjuk, hogy N-es (a Hyundai sport divízója) felni van a tesztautón, vagyis valószínű, hogy a frissített Ioniq 6 már ilyen felszereltségben is kapható lesz. Egyébéként ugyanez volt a forgatókönyv az Ioniq 5 esetében is, aminél a facelift óta érhető el az N-Line.

Az Ioniq 6 legnagyobb akkumulátora jelenleg 77,4 kWh, de a frissítéssel nagy rá az esély, hogy megkapja az Ioniq 5 84 kWh-s aksiját. Hogy az Ioniq 6 frissítéssel együtt eljön-e az Ioniq 6 N, még nem biztos, de az igen, hogy lesz ilyen, hiszen már tavaly bemutatták az alapjaira épített RN22e koncepciót.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor