• Az Egyesült Államok autósainak érdeklődése az elektromos autók iránt érezhetően csökkent az elmúlt két évben. Ennek sem Donald Trumphoz, sem Elon Muskhoz nincs köze.
  • Főként a nők és a fiatalok bizonytalanodtak el. 
  • A hibridek viszont vonzóak. 

Az amerikai autósok nyitottsága az elektromos autóra váltásra gyengült az elmúlt két évben – derült ki párhuzamos közvélemény-kutatásokból, amelyeket a Carscoops hírportál idézett. Miközben a brit, az európai és a kínai autóvásárlók érdeklődése erősödik, az Egyesült Államokban fordított irány tapasztalható. Az elektromos autók eladásai ugyan nőttek az USA-ban 2024-ben, ám a korábbinál lassabb tempóban, és kevesebb amerikai autós mutat nyitottságot arra, hogy villanyautóra váltson. A Gallup 2023-as felmérésében még a megkérdezett 59 százaléka mondta azt, hogy megfontolja az elektromos autó vásárlását, az ezt követő két évben azonban már csupán 51-51 százalék volt ez az arány. Vagyis 8 százalékponttal csökkent. 

Első reakcióként felmerülhet, hogy ennek hátterében Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója lehet, aki politikai szerepvállalásával porba rombolta a villanyautó-gyártó imázsát. Végül is az elektromos autózás hívei között többségben vannak a Demokrata Párt szimpatizánsai. További ok lehetne, hogy Donald Trump elnök várhatóan megszünteti az elektromos autók értékesítését segítő állami támogatásokat.

Kihúzza azonban a szőnyeget az érvek alól, hogy a visszaesés már 2024-ben megkezdődött. A Gallup tavalyi felmérése az elmúlt év közepén készült, bőven az elnökválasztási küzdelem vége előtt. Ennél is érdekesebb azonban, ha sorra vesszük a közvélemény-kutatás részeredményeit.

Inkább a nők, a demokraták és a fiatalabbak bizonytalanodtak el

Ezekből kiderül, hogy a nők érdeklődése az elektromos autók iránt 2025 és 2023 összehasonlításában 7 százalékkal, a férfiaké 5 százalékkal csökkent. Meglepő, hogy a 18 és 34 év közötti autósok esetén 11 százalékos a visszaesés, míg az ennél idősebb korosztályhoz tartozók körében csak 4-5 százalékos. A legérdekesebb azonban az, hogy míg a magukat demokratáknak vallók körében 11 százalékkal csökkent a villanyautók elfogadottsága, addig a Republikánus Pártot támogatók esetén 2 százalékkal nőtt. Lehet,hogy erre a politikai táborra pozitívan hat Musk Fehér Ház-i ügyködése.

A magukat függetlennek tartók esetén 7 százalékos a visszaesés. Ez a változás nem jelenti azt, hogy az amerikai autósok ragaszkodnak a hagyományos meghajtású autókhoz. A hibridek népszerűsége ugyanis a Gallup vizsgálata szerint nagyot nőtt. E szerint az autóvásárlók 65 százaléka gondolkodik hibrid vásárlásán, ami 14 százalékponttal magasabb az elektromos autók iránti érdeklődésnél. A felmérés azt is kiderítette, hogy az idősebb, jómódúbb, inkább a jobboldalra szavazó amerikaiak mérlegelik hibridek vásárlását a tisztán elektromos meghatás választása helyett. Ennek egyebek mellett a Toyota örülhet, amelynek széles hibridpalettája van szinte mindenütt a világon, így az amerikai piacon is., ráadásul a modellek népszerűek is. 

Kisebb a kétféle meghajtás megítélése közti eltérés a fiatalabb, gyengébb anyagiakkal rendelkező, inkább balra szavazók körében.

Hírszerkesztő TC
Hírszerkesztő TC