A cikk borítóképe illusztráció. - Forrás: Autópályamatrica.hu.

2026 elején változtak az autópályahasználat feltételei. Ahogy korábban írtuk: Folytatódnak az útfelújítások, új fizetős szakaszok és új, kedvezményes kategóriák is lesznek, miközben a megszokott matricák ára az infláció mértékével emelkedett. Idén három újabb útszakasz lesz fizetős, Pest-, Baranya- és Bács-Kiskun vármegyében: az M6-os Bátaszék és az országhatár (Ivándárda) közötti szakasza, valamint az M44-es Kecskemét észak-Lajosmizse csomóponttól a szentkirályi, illetve Tiszaug-Tiszakürt csomópontig.

Fontos részlet, hogy az M1-es és az M30-as autópályák felújítása miatt korlátozások vannak érvényben, ezért kedvezményesen lehet ezekre a szakaszokra matricát váltani. Alapesetben a teljes M1-esre összesen négy megyematricát kellene váltani külön (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron), a korlátozások miatt azonban ezt egyben kedvezményesen kínálják.

Ez az M1 regionális matrica, ami Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron vármegyékre érvényes, és mindössze 15 ezer forintba kerül. Nyilván az alacsonyabb árnak az M1 korlátozott használhatósága az oka. Ahogy autópályamatrica.hu is írja, ezért nem érdemes megszokásból vásárolni, mert jelentős összeget lehet spórolni a regionális matricával.

Hasonló a helyzet az M30-assal: az M30-as autópálya Miskolc észak és Szikszó közötti, 2024. februárjában lezárt szakaszát december 30-án adták át a forgalomnak; kompenzációként a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei matrica csak 2500 forintba kerül.

Az Autópályamatrica.hu közleményét alább olvashatod:

Az autósok jelentős hányada továbbra sincs tisztában azzal, hogy az újonnan bevezetett M1 matrica mind a négy érintett vármegye fizetős útjaira érvényes. Statisztikáink alapján rengetegen vesznek külön-külön vármegyei matricákat, miközben kettő lényegében ugyanannyiba kerül, mint az M1 matrica, három vásárlása esetén több mint 6 ezer forintos a ráfizetés, négynél pedig már 14 ezer forint a veszteség. Nem ez az egyetlen újdonság, amit nem ismernek: sok autós arról sem tud, hogy a 61 700 forintba kerülő, éves országos matrica már részletfizetéssel is elérhető.

Hiába vezették be 2026-ban a rendkívül kedvezményes, az M1 teljes szakaszára féláron megvehető matricát, az autósok jelentős hányada nem ismeri vagy nem érti az új kategóriát – derül ki a statisztikáinkból. Oldalunk már többször is felhívta a figyelmet arra, hogy idén sok változás történt az autópályák használatában, ezért nem szabad megszokásból vásárolni. Mivel a tapasztalatok szerint a legtöbben ebben az esetben is az utolsó pillanatra halasztják a vásárlást, jelenleg több százezer autóst érint ez a helyzet.

Mikor éri meg az M1 regionális?

Az M1-es tavaly ősszel kezdődött és évekig tartó felújítása, illetve kiszélesítése miatt az érintett négy vármegyére (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron) mindössze 15 ezer forint a matrica, vagyis 2025-höz képest körülbelül féláron használhatják az autósok a sztrádát. Azonban adatainkból jól látszik, hogy az „M1 regionális” elnevezés sokak számára nem egyértelmű: a vásárlók mintegy 10 százaléka az érintett négy vármegye közül legalább kettőre vásárolt matricát, de országos szinten több százan vannak olyanok is, akik külön-külön mindegyik vármegyére megvették. Ők 14 ezer forinttal jártak rosszabbul, akik pedig három vármegyére vásároltak, több mint 6 ezer forintot buktak. Két vármegyei matrica választása esetén nincs veszteség, de plusz 310 forintért már négy vármegye fizetős útjait használhatná az autós.

Eközben az is egyértelmű tendencia, hogy a december eleji elővásárlás kezdete óta mind többen vásárolják az M1 regionális matricát, vagyis még a tévesztésekkel együtt is egyre sikeresebbé válik az új típus; az összes eladáson belül a decemberi 9 százalékról januárra már 14 százalékra emelkedett az eladások aránya. Szakembereink szerint január végéig – ameddig a 2025-ös éves matricák érvényesek – ez az arány még tovább nő.

Hol érvényes az M1 matrica?

Emellett rengeteg megkeresés érkezik az ügyfélszolgálatunkra. Ezekből kiderül, hogy sokan még az eredeti bejelentés alapján azt hiszik: lakóhelyhez vagy más feltételhez kötött az M1 regionális matrica, pedig az a négy vármegye valamennyi fizetős útján használható. Azaz az M0, az M1, az M15, az M19, az M85, az M2, az M51 és az M31 teljes hosszában, továbbá részlegesen az alábbi táblázat szerint.

Forrás: Autópályamatrica.hu
Jakusovszky Kristóf
Jakusovszky Kristóf
Szerkesztő, Újságíró