Belenyúltak az eredetiségvizsgálatra vonatkozó jogszabályba, aminek eredményeként február 26-tól a motorkód – a korábbi gyakorlattól eltérően – már nem szerepel az ellenőrizendő tételek listáján. Az ellenőrzést végző személynek így ezentúl csak az alvázszámot, az adattáblákat, valamint a különböző másodlagos azonosítókat kell ellenőriznie – hívta fel rá a figyelmet az Autós Élet.

Főleg a motorcserén átesett járművek tulajdonosainak jelenthet megkönnyebbülést a változás, ugyanis az adásvételnél senki sem fogja azt nézni, hogy a motorblokkon a megfelelő motorkód olvasható-e, vagy sem. Ezáltal a gyakorlatban megfeleltnek is minősíthetik az olvashatatlan vagy megsemmisült jelölésű erőforrással hajtott kocsikat, ez azonban nem ilyen egyszerű.

Habár az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) már a tavalyi év elején kivezette az újonnan kiadott forgalmi engedélyekből a motorkód és a gyártási sorozatszám feltüntetését szolgáló P.5 mezőt – mi több, emiatt azóta a motorok gyártási sorozatszámának ellenőrzése és rögzítése is megszűnt –, a műszaki vizsgán, illetve a honosítás alkalmával változatlanul górcső alá vehetik a blokkot.

Hogy mi a különbség a motorszám, illetve a motorkód között (ugyanis a kettő nem ugyanaz), sokakat zavarba ejt, de a Totalcar az alábbi cikkében ezt a kérdést is tisztázta:

Borítókép: National Motor Museum/Heritage Images/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.