Határtalan fényűzés ide vagy oda, van olyan autó, amellyel olyan elit környéken is könnyen nagy feltűnést lehet kelteni, mint Dubajban. Önmagában is tekintetmágnes az átalakított Tesla Cybertruck, ha az utakra gördül, főleg úgy, hogy ezt a példányt a híres-hírhedt tuningcég, a Mansory műhelyéből gördült ki. A közel-keleti milliárdosokat azonban az autóiknál jobban csak a rendszámaik különböztetik meg egymástól.

Az Egyesült Arab Emírségekben abból lehet tudni, hogy mennyire exkluzív egy rendszám, hogy hány karakterből áll – és ez azon ritka esetek egyike, amelynél a kevesebb több. Ennek megfelelően a „P–7” a világ legnagyobb presztízzsel bíró kombinációi között szerepel, és ezt látták a közelmúltban a Mansory-féle Cybertruckon, mint arról az Autoevolution beszámolt.

Sőt, a „P–7” a legdrágább rendszámtábla kategóriában Guinness-rekorderré vált, amikor 2023 áprilisában egy aukción 55 millió dirhamért, átszámítva több mint 5 milliárd forintért, vagyis az egyedi Tesla értékének több mint 50-szereséért cserélt gazdát. Úgy tudni, a tulajdonosa azóta is kitartóan ragaszkodik a rendszámhoz, amelyet először egy Tesla Model X-re tett fel.

A Mansory Elongationből több darab is fut a világban, azokból kettő Dubajban. A bemutatkozásakor mégsem részesült meleg fogadtatásban, de ugyanez a robusztus, szögletes külsejű pick-up sztenderd változatáról is elmondható. Annyira, hogy hosszú évek után a Tesla nagy nehezen beadta a derekát, és olcsóbb variánst fog készíteni belőle, hogy vonzóbbá tegye a típust.

Borítókép: Nic Cruz Patane/X

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.