Frissítés (április 9., 17:30):

Órákkal cikkünk megjelenését követően, a délutáni órákban a McLaren hivatalosan megerősítette Gianpiero Lambiase leigazolását: az istálló közleménye szerint a szakember legkésőbb 2028-ban érkezik meg Wokingba. Amiben viszont a bejelentés eltér a korábban megjelent, az alábbiakban közölt információktól, hogy nem Andrea Stella csapatfőnök helyét veszi át, hanem versenyigazgatóként közvetlenül neki fog jelenteni. A McLaren külön kitért Stella és a vezérigazgató, Zak Brown helyzetére is, mindkettejük esetében leszögezve, hogy „hosszú távú szerződéssel” rendelkeznek.

Holland sajtóértesülések szerint legkésőbb 2027 végén távozik a Red Bull kötelékéből Gianpiero Lambiase, hogy a McLarenhez igazoljon át. A hír különösen érzékenyen érintheti Max Verstappent, ugyanis a 45 éves brit-olasz szakember azóta segíti versenymérnökként a munkáját, hogy a pályafutása első nagydíjgyőzelmét hozó 2016-os Spanyol Nagydíjon előléptették a csapathoz. A páros az elmúlt tíz évben négy világbajnoki címet ünnepelhetett együtt.

Több forrás is megerősítette a BBC Sportnak és a RacingNews365.com-nak, hogy Lambiase több millió angol fontért mondhatott igent a McLarennek. Az ajánlat hátterében az áll, hogy komoly átalakítások várnak a wokingi együttes vezetői struktúrájára, ugyanis a szóbeszéd szerint a mostani csapatfőnök, Andrea Stella visszatérhet korábbi csapatához, a Ferrarihoz.

Hivatalos bejelentésre eddig nem került sor, az értesüléseket sem a McLaren, sem pedig a Red Bull nem kívánta kommentálni. Ez abból a szempontból sokat sejtető, hogy egyik fél sem cáfolta a potenciális átigazolást, még ha azt nem is erősítették meg.

Amennyiben Lambiase a 2028-as szezontól valóban munkába áll, néhány éven belül ő lehet a Red Bull harmadik vezető beosztású kulcsfigurája, aki a McLaren csábítására fordított hátat a Milton Keynes-i együttesnek. Rob Marshall vezető tervező 2024 elején szegődött a McLarenhez, Will Courtenay versenystratégiáért felelős vezető pedig az idén januárban ült be a csapat sportigazgatói székébe.

Borítókép: Bradley Collyer/PA Images/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.