A cikk borítóképe az incidens utáni szemlén készült. - Forrás: Magyarország Ügyészsége.
A rendőrök igazoltatni szerették volna egy BMW E46 vezetőjét, illetve két utasát Kecskeméten. Az egyenruhások gyalog közelítettek az autó felé, a sofőrnek azonban ez nem tetszett: a felszólítások ellenére gázt adott, és úgy döntött, hogy elhajt a helyszínről.
Nem simán szökni próbált: a BMW-t a rendőrök irányába kormányozta, megpróbálta elgázolni őket. Az egyik rendőrnek félre kellett ugrania, hogy ne találja el az autó. Ahogy az Ügyészség is írja: Az egyik egyenruhás szolgálati fegyverével három lövést adott le a jármű kerekére, de a férfi az erősen rongálódott autójával tovább hajtott.
Az autó hamarosan megint megállt, ekkor a rendőrök ismét megpróbálták megközelíteni, ám ekkor végül újra elindult. A teljesen begőzölt pilóta megint megkísérelte elgázolni a rendőröket, akik ezért ismét rálőttek. Ezúttal is a kerekeket célozták, ami azt eredményezte, hogy az autó hamarosan megállásra kényszerült.
A sofőr nem adta fel: a rendőrök kiszállították az autóból a férfit, aki a kezében bicskát tartott. Végül sikeresen megbilincselték a BMW vezetőjét. Az autóban egyébként a rendőrök csekély mennyiségű kábítószert találtak, melyet lefoglaltak.
A nyomozó ügyészek az autó sofőrjét hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés bűntette, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége és tartással elkövetett csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásának elrendelését.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája 2026. április 25-én – az ügyészi indítvánnyal egyezően - elrendelte a gyanúsított letartóztatását, mivel fennállt a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye.
Forrás: Magyarország Ügyészsége









