Alig egy év telt el azóta, hogy Racing Legends néven alkalmi „garázsvásárt” hirdetett az Audi, melynek keretében az ingolstadti márka az ikonikus versenyautóitól válik meg.

Habár a program elsősorban a kiemelt ügyfeleknek szól, úgy tűnik, nem jelent gondot a készlet kiszórása. Annyira nem, hogy az Audi Sportnál már nem is tudják tartani a lépést a kereslettel, ezért

aki most jelentkezik egy korábbi legendáért, olyan méretesre nyúlt várólistával kell számolnia, hogy legjobb esetben is csak 2027-ben kerülhet sorra.

Audi RS 5 DTM
Fotó: Audi

Különösen nagy az érdeklődés a régebbi, 1993 és 2020 közötti DTM-autók iránt, ami leginkább azzal magyarázható, hogy 2021 óta már GT3-as autókkal fut a német túraautó-bajnokság, így például a Class 1-szabályrendszer is a múlté lett. Az RS 5 DTM-ből három példány talált gazdára, de van kereslet a Le Mans-i konstrukciókra is; egy 2013-as R18 e-tron quattro így került magángyűjteménybe.

Az Audi Sportnál jelenleg azon dolgoznak, hogy további prototípusokat kínálhassanak eladásra, miközben biztosítják a folyamatos alkatrészellátást.

Ezzel együtt nyilvánosságra hozták az Audi Sport Racing Legends 2026-os versenynaptárát, amely négy állomásból áll. Az első fordulót május 8-a és 10-e között rendezik a németországi Hockenheimringen – ezután június 2-a és 5-e között, majd augusztus 7-én és 9-én a Le Mans Classic betétfutama lesz, míg az utolsó állomás az osztrák Red Bull Ring lesz augusztus 29–30-án, ezzel megőrizve valamit a történelemből.

Audi R18, Audi R8
Fotó: Audi

Borítókép: Audi

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.