Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nap éget, az ülés forró, a tank szinte serceg. Elhaló szívvel veszem tudomásul, hogy megint beszoptam a piros lámpát. Hiába nyitom fel a sisakot, ahogy a bélés rátapad az arcomra, olyan, mintha a fejemre kapnék egy kötött pulóvert. A vékony, nyári kabátom kínomban kinyitom, és nagyon remélem, hogy nem találja meg pont az odavezető utat egy darázs a rakparton. A szám száraz, pedig indulás előtt megittam egy liter vizet. Arra gondolok de jó lenne most egy hűvösebb helyen lenni: például kazán mellett állni. Tiszta gyász. Vagy csak elpuhultunk? Mert régen is volt meleg? Persze, 1970 és 1990 között valóban volt 10 nap, amikor a hőmérséklet meghaladta a 35 celsius fokot. Igen, 10 nap, 20 év alatt. És mit nem adnék most 35-36 celsius fokért!

Nem mindenki retteg a darázstól

Az országos tisztifőorvos június végére hőségriasztást rendelt el az egész országra, a HungaroMet pedig arra figyelmeztet, hogy hétfőn és kedden az ország döntő részén 29-30 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, kedden tetőzhet a hőség. Az előrejelzések szerint helyenként 40 fok körüli, akár 41-42 fokos maximumok is előfordulhatnak. Az egy dolog, hogy ez marha kényelmetlen, de ez szépen lassan közlekedésbiztonsági kérdéssé aszalódik. Kiszáradás, fáradtság, hőkimerülés. Alattomos dolgok ezek, romló koncentrációval, lassuló reakcióidővel, magában hordott rossz döntésekkel. De van, hogy menni kell. Mindegy mi miatt, akármi miatt. Akkor legalább szedjünk össze néhány tennivalót, legalább amolyan gondolkodni való, figyelembe ajánlás gyanánt.

Igyál, de még az előtt, hogy megszomjaznál

Ha van egyetlen szabály, amit hőségben motorozva komolyan kell venni, az a folyadékpótlás. Mire szomjasnak érzed magad, már késésben vagy. A hosszabb menetek, a közvetlen napsütés és a forró levegő, amely átjárja a motoros ruhát, mind gyorsíthatják a folyadékvesztést. Igyál! Többet! Nem, nem elég!

Az ivózsák az eszik legjobb barátod lehet rendkívüli körülmények között Fotó: Marco Campelli

Víz mindig legyen nálad, állj meg gyakrabban, ne csak a szokásos egy tankkal a következő kútig módon. Hosszabb úton kifejezetten hasznos lehet az ivózsák, mert menet közben is könnyebb vele fenntartani a folyadékbevitelt.

Több pihenő

Öt perc árnyékban is rengeteget számíthat: vedd le a sisakot, hűlj egy kicsit, mozgasd át magad, igyál, és csak utána indulj tovább. Ehhez kapcsolódik egy kedves emlékem: közel hasonló hőségben jó ötletünk támadt, menjünk motorozni! Az egyik faluban egy ház előtti fa árnyékát szaszeroltam ki pihenőre. Nem sokkal a megállás után már jöttek is a háziak. Azt hittem kérdőre fognak vonni, hogy mit dekkolunk mi az ő diófájuk alatt. Nem. Bodzaszörpöt hoztak. Ismeretlenül, kérés nélkül.

Árnyék ez is - teccikérteni Fotó: Kőbájker / Totalbike

Erős hőségben jó ökölszabály lehet, hogy legalább óránként tarts rövid szünetet. Nem kell nagy megállókra gondolni, de a szervezetednek szüksége van arra, hogy időnként kiszabaduljon a sisak, a kabát és a forró aszfalt közegéből.

A jó cucc jobb, mint a kevés

Minden nyáron előkerül a gondolat, hogy kabát helyett pólóban, kesztyű helyett csupasz kézzel majd elviselhetőbb lesz a motorozás. Most egy pillanatra tegyük félre a képmutatást, és ismerjük be, hogy ez nem ördögtől való gondolat. Tudom, hogy mindenhol azt szajkózzák, hogy a sarki boltig is űrruhába bújj, de valójában ezt nem így szoktuk csinálni. Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a védelmet adod fel vele, de nem is biztos, hogy hűvösebb lesz tőle. Rövid távon persze jó nem belepállni a ruhába, de saját tapasztalatom szerint úgy 15 percnél a visszájára fordul és szétéget a nap. Apropó, bőrrákról tetszett már hallani? A rendes motoros ruha segíthet szabályozni a légáramlást, és lassíthatja azt is, ahogy a tested nedvességet veszít.

A jó ruha nem ellenség, a filléres vackokat, amik nem szellőznek viszont tényleg büntetés viselni ilyenkor Fotó: Dainese

Inkább jól szellőző kabátot, hálós paneleket és meleg időre való, nedvességelvezető aláöltözőt érdemes keresni. Ezek engedik járni a levegőt, de közben megtartják azt a minimális védelmet, amit biztosítani képesek. Pro tipp, ha nyári motoros ruhát veszel: legyél okosabb, mint én, és NE feketét!

Nyiss ki minden szellőzőt, amit csak tudsz

Persze, egyértelmű, dolgozik benned túlélési ösztön, inkább csak emlékeztető. A sisakok, kabátok és nadrágok szellőzőit nem dísznek tervezik. Hőségben érdemes minden állítható légbeömlőt és kivezetőt használni, mert ezek segítenek átmozgatni a levegőt a testen, és elvezetni a hőt.

Kaptam én már "hú bakker, tényleg!" választ arra a kérdésre, hogy miért nem nyitod ki az összes szellőzőt a sisakodon Fotó: Zomborácz Iván / Totalbike

Már kisebb nyílások is sokat számíthatnak, amint elindulsz. Persze csodát nem tesznek, főleg negyven fok közelében, de a teljesen zárt ruhához képest érezhető különbséget adhatnak, legalább akkor, ha tudsz haladni.

Indulj korábban vagy később

Ha nagyobb motorozást tervezel, az időzítés nagyon sokat számít. A nap legmelegebb része általában késő délelőttől délután közepéig tart, ilyenkor nemcsak a levegő, hanem az aszfalt is a legforróbb. Tessék korán kelni!

A hajnali fényeknek egyébként is megvan a maguk hangulata Fotó: Michael J LEVIN

Egy kora reggeli indulás vagy egy késő délutáni kör sokkal elviselhetőbb lehet. Ráadásul reggel az utak is csendesebbek, ami motoron külön ajándék. Ha ez a hőkupolának becézett bánatoszlop még a hétvégére is velünk tart, akkor amúgy is érdemes megtapasztalni, hogy a mátrai 24-es út szombat-vasárnap reggel 8-10 óra között még szinte üres. Csak mondom.

Tervezz

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint harminc-negyven fokban akár egy sima piros lámpánál állni egy forró motoron, teljes felszerelésben. A mozgó levegő ilyenkor a barátod, az álló sor viszont nagyon gyorsan szaunává változtathatja az egészet.

A két kerék többnyire a legjobb dugóhúzó - többnyire Fotó: Szentkuti Ákos / Totalbike

Ha megteheted, válassz kevésbé zsúfolt útvonalat. Ezzel nemcsak magadnak segítesz, hanem a motornak is, hiszen a hőterhelés az hőterhelés. Tudom, hogy néha gyorsabb átvágni Budapesten, mint kerülni, de ilyenkor érdemes.

Állj meg

A hőkimerülés nem mindig látványosan érkezik. Figyelmeztető jel lehet a szédülés, fejfájás, szokatlan fáradtság, izomgörcs, hányinger vagy az, ha nehezebben koncentrálsz. Tudom, hogy már csak 15 perc hazáig, vagy úgyis mindjárt itt vannak a hegyek, ahol hűvösebb lesz, de mindig abból van a baj, hogy ezt már kibírom.

Arról nem is beszélve, hogy a benzinkutaknál szinte csak kellemesebb pihenőhelyeken lehet megállni

Hűlj le, igyál, menj árnyékba vagy légkondicionált helyre, hamarosan rendben leszel. A motorozás megvár, és az egyetlen szar motorozás az, amiből nem érsz haza. A haverodnak meg a csajodnak is jól fog esni megállni és letépni a kabátot.

Lassíts, és élvezd

A jó idő sokszor arra csábít, hogy az ember lendületesebben motorozzon, de a nagyobb tempó több fizikai munkát, több terhelést és gyorsabb fáradást is jelenthet. Kánikulában érdemes visszavenni egy kicsit. Ezt most ne ilyen álszenteskedő mindmeghalunk dologként értsd. Vegyél vissza 10 százalékot. Itt 120 a kényelmes tempó? Nyomjunk ma egy 110-est. Sokat fog számítani.

Csak egy pici lazaság Fotó: Zep Gori / Honda

A nyugodtabb tempó kevésbé terheli a szervezetet, több időt ad észrevenni a veszélyeket, és egy leheletnyivel könnyebb gázon nem lesz rosszabb a motorozás. Egyszerű ez, látod, semmi drasztikus. Csak egy picit több tudatosság, és odafigyelés ilyenkor. Az nem árt.

Perlaki Zsolt Péter
Perlaki Zsolt Péter
Újságíró
A TC ügyeletes motorosa, a brazil jiu-jitsu, az RPG és a jó kaják szerelmese. Hivatásos kívülálló, gyanúsan Suzuki-bérenc, akinek a sornégy muzsikál legszebben a világon.