Az Audi frissítette a legnépszerűbb elektromos autóját, a Q4 e-tront. A típus továbbra is kétféle karosszériaváltozatban érhető el, így maradt a klasszikus SUV és a csapott tetővonalú Sportback. Összességében a külső keveset változott, azonban pont annyi módosítás történt a lemezek alatt, hogy a Q4 versenyképesebb és használhatóbb legyen a hétköznapokban.

Enyhén átszabták az autó elejét, egyes díszbetétek mintázata megváltozott, illetve sokkal fejlettebb fényszórókat építettek be. Ugyanez megtörtént a hátsó lámpáknál is, amik már második generációs OLED technológiával ellátott betéteket kaptak. Szükség esetén aktívan képes jelezni a mögöttünk haladóknak, ha esetleg túl közel jönnek, vagy ha baj van, és nagyot kell fékeznünk.

Az utastér sokkal nagyobb átalakuláson ment keresztül. Lényegében megváltoztatták a felépítését is, hiszen a korábbi, lebegő középkonzolt leengedték, míg a könyöklő előtti részt felhúzták. A legtöbb modern autóhoz hasonlóan már az Audi is egy magasra emelt középkonzollal operál, és erre tették fel az olyan fontosabb funkciókat, mint a menetmódválasztó, az irányváltó, a médiavezérlő és az indítógomb. Emellett megszüntették a különálló klímapanelt, és más Volkswagen-konszernes termékekhez hasonlóan a táblagép kijelzőjének alsó felére integrálták digitális formában.

Az új, 12,8 colos központi kijelző mellett egy nagy idomra került fel az óracsoportot jelentő, 11,9 colos egység is. Előbbin egyébként egy frissített szoftvernek köszönhetően még a ChatGPT4 is elérhető, ami asszisztensként működik a Q4 e-tronban. Opcionális extraként rendelhető egy harmadik kijelző is a műszerfalra. Ez egy 12 colos egység, és az utas kapja meg szórakoztató felületként. A sofőr ezen túl már csak egy kiterjesztett valóság alapú head-up displayt kaphat extra pénzért, ami optikailag akár 10 méterrel az autó elé is képes kivetíteni motívumokat – például a navigációhoz.

Talán a legkomolyabb frissítés, hogy az Audi több elemében is modernizálta a Q4 e-tron hajtásláncát. Ez azt jelenti, hogy új villanymotorokkal, új inverterrel és optimalizált áttételházzal dolgoznak, ami súlyos plusz kilométereket jelent a korábbi modellhez képest. Egyes kiviteleknél 30 kilométerrel többet tud a frissített Q4 e-tron, míg az összkerekes, quattro kivitelek 16-32 kilométert nyerhettek. Emellett a rendszer valamivel erősebb és ellenállóbb is lett, így az eddigi 1,4 tonnás vontatási kapacitást kitolhatták 1,8 tonnára.

Típus Q4 e-tron Q4 e-tron performance Q4 e-tron quattro Q4 e-tron quattro performance
Teljesítmény 204 LE 286 LE 299 LE 340 LE
Nyomaték 350 Nm 545 Nm 350/134 Nm (hátsó/első motor) 545/134 Nm (hátsó/első motor)
Végsebesség 160 km/h 180 km/h 180 km/h 180 km/h
Gyorsulás 8,1 mp 6,6 mp 6,2 mp 5,4 mp
Töltési sebesség 160 kW 165 kW 165 kW 185 kW
Fogyasztás 17,3-14,8 kWh/ 100 km 17,7-15,2 kWh/ 100 km 18,6-15,6 kWh/ 100 km 18,5-15,8 kWh/ 100 km
Hatótáv 451 km 592 km 573 km 554 km

A bruttó 63 és 82 kWh-s akkumulátorok maradtak, a töltési teljesítményük azonban nőtt. Az eddigi 175 kW-t 185-re tudták emelni, így az autót 10-ről 80 százalékra tölteni csupán 27 percbe telik. Az Audi közleménye szerint optimális esetben 10 perc alatt akár 185 kilométerre elegendő energiát is felvehet az autó. Ezt úgy érték el, hogy tovább fejlesztették az akkumulátor hőmenedzsmentjét felügyelő és szabályozó rendszert, így nem csak manuálisan, de automatikusan is fel tud készülni az autó a töltésre. Emellett a Q4 e-tron kapott egy V2L rendszert, amivel kisebb külső fogyasztókat is ráakaszthatunk, illetve egy V2H rendszert, amivel az autó egy háztartást is képes ideiglenesen árammal ellátni.

A frissített Q4 e-tron májustól lesz rendelhető, és a német vállalat úgy tervezi, hogy már júniusban le is szállítja az első darabokat. Az SUV változat kisebb akkumulátorral Németországban 47 500 eurótól, átszámítva mindössze 17,3 millió forinttól indul majd, míg a quattro változatokért már 55 900 és 59 000 eurót, azaz 20,3 és 21,5 millió forintot is elkérhetnek. A Sportback, tehát a kupésított változatok felára ezekhez képest 1950 euró, azaz nagyjából 710 ezer forintnak megfelelő összeg.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.