A Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akció keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. öt nap alatt összesen 154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a hazai utak mentén – közölte a társaság az MTI-vel.

A szemétgyűjtésben a vállalat 19 vármegyei igazgatósági központja, a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökség is részt vett. Az április 20. és 24. közötti kezdeményezés több mint 400 különböző útszakaszra terjedt ki – kiemelt hangsúlyt fektettek a tavaszi tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikai szempontból frekventált helyekre.

A legtöbb szemetet, számszerűsítve csaknem 30 tonnát Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében gyűjtötték. Pest vármegyében több mint 26 tonna hulladékot szedtek össze, míg Győr-Moson-Sopron vármegyében – ahol ezzel egyidejűleg több illegális hulladéklerakót is felszámoltak – 14,8 tonnát.

Évente 1–1,5 milliárd forintot feccöl a társaság abba, hogy a közutasok a közúti területeket egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szeméttől szabadítsák meg. Ebből az összegből 15–20 kilométernyi utat lehetne teljes körűen felújítani.

Közleményében a Magyar Közút azt kérte az úthasználóktól és a közlekedőktől, hogy az autópályák mentén használják a pihenőhelyek hulladékgyűjtőit, kukáit, ne dobjanak ki semmit az autó ablakán, és jelezzék, ha illegális hulladékot látnak.

Borítókép: Illusztráció: Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.