Az októberi Párizsi Autószalonra várják a Citroën következő nagy dobását egy pénztárcabarát, elektromos hajtású városi autó képében. Xavier Chandon, a francia márka vezérigazgatója egy friss interjúban elmondta: az új modellt elérhető népautóként pozícionálnák, ahogyan azt tették a 2CV-vel – vagy ahogy a legtöbben ismerik: a Kacsával – az 1940-es évek végén, amikor a második világháború után letérdelt az európai gazdaság.
Chandon az Autocarnak adott interjújában hangsúlyozta: „abszolút kulcsfontosságú”, hogy a Citroën növelje a piaci részesedését az európai régióban, ahol az újautó-piac megérezte az átlagárak meredek növekedését. „Az európai piac az egyetlen, amelyik nem tudott talpra állni a koronavírus után” – mondta. „Az Egyesült Államok felállt belőle, Kína felállt belőle, sőt, még Dél-Afrika is visszazárkózott. Európában viszont még mindig hiányzik évente hárommillió ember, aki új autót vásárol. A [hiány – a szerk.] 60 százaléka annak az egyszerű ténynek tudható be, hogy már nincsenek 15 ezer euró vagy 15 ezer angol font alatti új autók.”
„Elég szomorú, hogy az elmúlt öt évben több mint két évvel nőtt az autók átlagéletkor. Európában most 12 év felett van az átlag. Ezért kell ösztönözni az embereket arra, hogy új autókat vásároljanak, de ehhez az kell, hogy megfizethetőek legyenek” – jegyezte meg.

Habár épp a hazai pályán (is) rivális márka bizonyította be, hogy volt ráció a Renault 4 és a Renault 5 visszahozatalában, a Citroën nem tervez egy az egyben a 2CV alapjaira építkezni. Inkább a szellemiség az, amiben az új típus azonos lehet a híres Kacsával, de a valóságban a Citroën C1 utódjaként léphet majd színre.
Chandon hisz benne, hogy amennyiben a nosztalgia helyett a megfizethetőséget választják, azokat is meggyőzhetik, akik pillanatnyilag anyagi okok miatt nem gondolkodnak új autó vásárlásában. „Ami még a 2CV-nél is fontosabb, hogy megértsük, mi volt az autó akkori célja. Akkor a cél az volt, hogy mobilitást biztosítsunk tömegek számára, még akkor is, ha az már elkezdődött” – folytatta.
„Amikor megnézzük a Párizsba látogató embereket, nem Rolls-Royce-ban szeretnének utazni. Ha egybekelnek, egy 2CV-ben szeretnének vásárolni. Egy bevásárlóközpontban pedig egy 2CV-t pillantanak meg, mert Franciaország része. Ezt fogjuk nézni. A nosztalgia nem csodaszer. Vannak nagyon jó példák, mint a Mini vagy a Fiat 500, és valószínűleg a Renault 5 is csatlakozik a sorhoz, de nyilván sokunk fejében vannak olyan esetek is, amelyek nem ezt az utat követték.”
A Citroën Kacsa visszatéréséről már korábban is volt szó:
Borítókép: Illusztráció: Getty Images









