A cikk borítóképe illusztráció.
Az utóbbi időszakban többször írtunk arról, hogy fogynak Magyarország üzemanyagkészletei. Ahogy az Index is írja: június 30-ig állnak rendelkezésre a felajánlott kőolaj- és földgázkészletek, amelyek még biztosan a védett áron lesznek kaphatók a magyar benzinkutakon.
Június végéig tehát biztosan lesz készleten üzemanyag, ezzel együtt azonban valószínű, hogy az üzemanyagok piaci ára tovább emelkedik majd. Jelenleg 80 forint különbség van Magyarországon a védett és szabadpiaci árak között − közölte az Indexszel Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
Grád Ottó elmondta, hogy a nemzetközi helyzet továbbra sem kedvező, különösen Európa számára. A Brent típusú kőolaj hordónkénti ára továbbra is tartósan magas szinten áll, a hétfő délelőtti adatok szerint 110 dollár felett helyezkedett el. Utóbbi nem ad okot túl sok optimizmusra, tartósan extrém magas kőolajárra kell berendezkedni, amit az ellátási problémák okoznak, elsősorban a Hormuzi-szoros lezárása.
Európa emiatt megváltozott beszerzési irányra készült fel, de a gázolaj továbbra is korlátozott, hiszen az Európai Unió által kiszabott, Oroszországra vonatkozó szankciók mintegy 15-20 százalékos kiesést okoznak. Ugyan új útvonalakat kezdtek el használni, köztük a Hormuzi-szorost, de az iráni konfliktus miatt az ottani készletek beszorultak. – olvasható az Indexen. A fizikai ellátás pótlására Magyarországon korábban a meglévő készletekből szabadítottak fel 150 millió liter 95-ös benzint és 425 millió liter gázolajat.
A Holtankoljak.hu információi szerint a benzin nagykereskedelmi piaci ára bruttó 8, a gázolajé bruttó 4 forinttal ment feljebb. Ezek alapján a 95-ös benzin piaci átlagára jelenleg literenként 684 forint, míg a gázolajé literenként 698 forint. Ezeknél az áraknál jóval olcsóbb a védett áras üzemanyag, ami változatlanul 595 forint a benzin és 615 forint a gázolaj esetén.
Forrás: Index / Holtankoljak.hu









