A drift az autós filmek alapján egyszerűnek tűnik, valójában azonban rengeteg gyakorlás kell a stabil és magabiztos kivitelezéséhez. Mivel az Ebisu Circuit és a Silviák földje messze van, az ilyesmit ezen a környéken általában olcsó BMW-kkel szokás próbálgatni. Akadnak azonban olyan pilóták, akik egészen más eszközökkel próbálkoznak.

Tinnyén például egy Credo busszal idézték meg az Initial D szellemiségét, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A szóló autóbusz kanyarodás közben megcsúszott a saras úton, majd végül a bozótosban kötött ki. Az akácfák végül megtartották a Credót, így az nem hatolt mélyebbre a növényzetben.

A piliscsabai tűzoltóság posztja szerint rengeteg erőfeszítés árán sikerült visszahelyezni a buszt az útra. Személyi sérülés nem történt, azonban azt mondják, hogy az anyagi kár jelentős.

A vezető egyértelműen nem direkt szeretett volna megcsúszni a busszal. Bár ki tudja: nem kizárt, hogy a sofőr bár még kezdő, épp gyakorolt, és hamarosan valamelyik amatőr driftversenyen látjuk majd viszont a 3 ezer lóerősre húzott, lángokat köpködő, kikönnyített Credo buszt.

Forrás: Tűzoltóság Piliscsaba – Facebook

Jakusovszky Kristóf
Jakusovszky Kristóf
Szerkesztő, Újságíró
Hivatalosan formatervező mérnök vagyok, de 2016-ban úgy döntöttem, hogy jó lenne kipróbálni az autós újságírást. Nem eresztett: 2016-tól külsős, 2021 óta pedig fix szerzőként tevékenykedek a Totalcarnál. Amúgy a TC-s becenevem Elvis, a Porsche 911-et tartom a világ legjobb autójának, rajongok a régi shitboxokért és a macskákért, ráadásul van két F Astrám.