Lassan négy éve annak, hogy az előző kormány elfogadta a törvénycsomagot, amely megváltoztatta Magyarországon a megye elnevezést vármegyére. Akkoriban az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományaira hivatkozva döntöttek így – emellett bevezették a főispánok rendszerét is. Az indoklásban az is szerepelt, hogy az államalapítást követően egészen 1949-ig vármegye volt a megyék neve.

Az átvezetés egy adminisztrációs rémálom volt és csak 2023 január elsejétől állt át az egész ország. Ez azt jelentette, hogy a Magyar Közút lecserélt bő 700 megyehatár táblát, rengeteg épületen és intézményben kellett kifüggeszteni új táblákat vagy cégéreket, rengeteg hivatalos igazolványt kellett újra elkészíteni, illetve bődületesen sok dokumentumban kellett átírni a fogalmakat – még visszamenőlegesen a törvényekben is. A lépést sokan azzal kritizálták, hogy akkoriban a gyengélkedő gazdaság mellett ez egy pazarló lépés volt, hiszen az átállás szakértők becslései alapján milliárdos tétel is lehetett.

Mindezen extra munka ellenére most úgy néz ki, hogy a frissen megválasztott kormány visszaállítaná a megye rendszert – ezzel együtt átalakítaná a kormányhivatali rendszert és felszámolná a főispánságot. Erről nemrég Magyar Péter miniszterelnök beszélt érintőlegesen egy sajtótájékoztatón, így egyelőre nem tudni, hogy az átállás mikorra várható és milyen formában. Arra van esély, hogy a korábbi rendszerből még sok tábla és jelzés megmaradt, így legalább azokat nem kell majd újból legyártani. Emellett a Magyar Közút 2022-ben nem minden táblát cserélt ki, volt, amit matricázással alakított át.

Ettől függetlenül a dolog adminisztrációs része valószínűleg ismételten nagy falat lesz és sok pénzbe kerül, így nem valószínű, hogy prioritást élvez majd a projekt az elkövetkezendő 1-2 évben. A jelenlegi pénzügyi helyzetben ez egyelőre egy olyan dolognak tűnik, amit a kormány a közép-hosszútávú tervek közé sorol.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.