Zajlik az élet a magyar formaautó-utánpótlásban, hiszen amellett, hogy Molnár Martin egy újabb lépést megtéve a Forma–1 felé az idén már a brit Forma–3-as bajnokságban versenyez, a felvidéki Galántán született, magyar színekben versenyző tehetség, a 13 éves Nagy Roland is elindult az úton. Mindezt nem akármilyen háttérrel teheti meg, hiszen a kétszeres Forma–1-es világbajnok Fernando Alonsóhoz tartozó A14 Management mellett az Aston Martin utánpótlás-programja is egyengeti a pályafutását.

Nagy Roland a szerdán tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy jobban nem is kezdődhetett volna számára az idei év – habár épp egy kéztörés hátráltatja, ami miatt futamokat is ki kell hagynia. „Ezzel teljes körűvé vált az a szakmai támogatás, ami nagyon fontos egy fiatal autóversenyző számára. Egy ilyen akadémia a profi élsportolói világra készít fel, és tényleg minden apró részletre odafigyelnek, a legkisebb dolgokban is segítenek, támogatnak” – idézte a gokartversenyzőt az EGM Athletes Totalcarnak eljuttatott közleménye.

Kevés autóversenyzőnek adatik meg, hogy ilyen lehetőséghez jusson, az pedig, hogy én már a pályafutásom gokartos szakaszában csatlakozhattam ide, különösen jó érzéssel tölt el

– tette hozzá Nagy Roland.

Fotó: EGM Athletes

A nyers tempója miatt figyeltek fel rá

Iago Fernández, az A14 Management toborzó és fejlesztési igazgatója kiemelte, hogy a nyers tempója miatt látták meg a lehetőséget a 13 éves fiúban. „Ezen túlmenően az elhivatottsága és munkamorálja tökéletesen tükrözi mindazt, amely az A14 DNS-ében is szerepel. Megvan benne az a ritka kombinációja a szenvedélynek és a fegyelemnek, amely elengedhetetlen egy fenntartható, csúcskategóriás autósport-karrier felépítéséhez” – fejtette ki a spanyol szakember. A közös munka első három hónapjáról elmondta, most már a versenyhelyzetekben mutatott agresszivitását és határozottságát fejlesztik.

Elismerően beszélt róla Alfonso del Castillo, a DPK Racing csapatvezetője is, aki hangsúlyozta, hogy a nemzetközi gokartos világból kitűnni óriási kihívás, de kitartásával és harci szellemével megmutatta, hogy helye van ebben az elit mezőnyben. „Egy profi karrier valódi motorja a folyamatos és stabil fejlődés. Roland esetében egy olyan hétvégét, amikor a döntőben 15 helyet lép előre, ugyanannyira értékelünk, mint egy dobogós helyezést, mert ez mutatja meg azt a mentális ellenállóképességet, amely szükséges a hosszú távú sikerhez” – fogalmazott.

Csatlakozott még a dicsérők táborához Nuni Pinto, az Aston Martin akadémiájának igazgatója, aki egy, az eseményen levetített videóban úgy fogalmazott, hogy „ez egy hosszú út kezdete, ugyanakkor biztosak vagyunk abban, hogy a benne rejlő potenciál és tehetség, valamint a befektetett munka eredményeként hamarosan a Forma–1-es paddockban köszönthetjük majd Rolandot”.

Fotó: EGM Athletes

Nagy Roland fizikai, mentális és kognitív felkészítését Matics Zsolt, a Fit4Race alapító-tulajdonosa végzi. Szerinte „nagy potenciál van benne”, és kiemelte azt is, hogy „meglepő, hogy mennyi mindent ki lehet még hozni belőle”. „Az életkora ellenére kifejezetten komolyan veszi a felkészülést, és bár vannak még olyan területek, amelyekben sokat tud fejlődni, már így is jó eredményeket hoz” – mondta.

A 13 éves gokartos az idei szezonban még a Champion of the Future sorozat versenyei mellett az Európa-bajnoki futamokon, a WSK nemzetközi viadalain és a világbajnokságon indul. Az utóbbi helyszínét csak később hozzák nyilvánosságra.

Borítókép: EGM Athletes

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.