A cikk borítóképe illusztráció. A képen szereplő autókért amúgy is kár lenne, hiszen akad köztük néhány elképesztően különleges darab is. Itt olvashatsz róluk bővebben.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék meg és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, -hasznosítását. – adta hírül az MTI.
Körforgásos követelményeket vezetnek be, amik a járművek teljes életciklusára vonatkoznak a gyártástól egészen a működésképtelen járművek szétbontásáig. Az autógyártók így pénzügyileg felelőssé válnak az autóikért azok teljes életciklusa alatt – ideértve azt a szakaszt is, amikor hulladék lesz belőlük.
A szabály hatályba lépése után 6 évvel a járművek gyártásához használt műanyagok 15 százalékának újrahasznosított forrásból kell származnia. A cél, hogy 10 éven belül elérjék azt, hogy a járművekben használt műanyagok legalább negyede (vagyis 25 százaléka) újrahasznosított legyen. Sőt, ez még nem minden: a felhasznált műanyagok legalább 20 százalékát korábban elhasználódott járművekből kell kinyerni. Utóbbi magyarázat arra, hogy miért hívják körforgásosnak a rendszert.
A gyártóknak így a későbbiekben ennek a körforgásos rendszernek megfelelően kell majd tervezniük a járműveiket. Továbbá kötelesek lesznek az elhasználódott járművet ingyenesen visszavenni, és a szabályoknak megfelelően újra kell hasznosítaniuk.
A rendelet fontos része, hogy miután elhasználódottnak minősítettek járművet, az többé nem lesz eladható használt autóként. A járműveket át kell adni egy olyan létesítménynek, ami hivatalosan kezelheti azokat. Szintén fontos pont, hogy a rendelet tiltja a közúti közlekedésre már nem alkalmas használt járművek exportját is, biztosítva, hogy az EU eleget tegyen azon kötelezettségvállalásainak, hogy ne járuljon hozzá a nem uniós országok szennyezéséhez, továbbá azért, hogy értékes alkatrészeket tartson meg a területén.
Ez a rendelet a személygépjárművekre és kishaszongépjárművekre vonatkozik. Motorkerékpárokra, nehéz haszongépjárművekre, illetve más, speciális járművekre korlátozottabb szabályok vonatkoznak majd. A rendelet két évvel a kihirdetése után lép majd életbe.
Forrás: MTI










