






Hiába vett matricát, többször is megbüntették
Pár hete megjelent cikkünkben megmutattuk, hogyan lehetséges az, hogy valaki matrica nélkül használja az autópályát, mégsem büntetik meg. A cikk kapcsán megkeresett László, akivel ennek pont az ellenkezője történt. Története egyedi, de tanulságos, mivel szinte bármelyikünkkel megeshetett volna.


Eladtuk a Mareát! Ja, nem
Tudom, hogy volt. Hősünk ült a gép előtt, egymás mellett nyitva a Totalcar, a Vatera, meg a Velvet. Párhuzamosan ábrándozott öthengeres csődörünkről és Mihalik Enikő darázsderekáról, majd a kettő kombinációs lehetőségeiről. Már meg is volt fejben a kép a motorháztetőre boruló amazonról, a fordulatszámmérő a kilencezret verdeste, amikor jött a patkány. Döbbenetes bátorsággal iszkolt a billentyűzet felé, hősünk lefagyott. Próbálta megdobni az egérrel, de a patkány elhajolt. A monitor mellett falba csapódó egér utolsó kóbor elektronjai egyetlen kattintással a Vaterára váltottak. A patkány kaján vigyorral lépett egyet, pont a négyesre. Lecsúszott a lába, az ötösön elidőzött egy kicsit, majd egy vakmerő ugrással ott termett az enteren. Csakis egy patkány lehetett, aki leadta a 455555 forintos licitet.



