Idén 15. alkalommal rendezte meg a Mátrai Veteránautó találkozót a 100 éves Magyar Autóklub. Az idő ideális, sikerült elkapni az utolsó igazi nyári napot, ami alatt nem az eddig megszokott 40 fokos meleget kell érteni. Az autók szépek voltak, jók voltak, csak kicsit kevesen. Úgy tűnik, évről-évre egyre kevesebben jönnek el.
Az idő ideális volt, a helyszínről sajnos nem lehet mindezt
elmondani, mivel a főtér átalakítása után az autókat nem engedték be.
Ha az ember mindezen túltette magát, illetve megemésztette a sokkot,
amit az okozott, hogy megszokásból a főtér felé indult, máris
elkezdhette élvezni a kiállítást. A programfüzetben a főtér volt
helyszínként feltüntetve, de
hang alapján tájékozódva gyorsan meg lehetett találni a
veteránokat.
 |
|
| |
|
A gyöngyösi találkozóra szerencsére sokan és sokféle autót hoznak,
igaz sajnos évről évre kevesebbet lehet látni. Mindenesetre a régi
ismerős autók, és tulajdonosaik itt voltak. A soron sikerült megbújnia
egy fél-veteránnak is, egy 1955-ös, vagy 56-os évjáratú Ford
Pickup-nak, amelynek tulajdonosát nem sikerült felderíteni. Gyanítom,
az átalakítások miatt nem nevezhetett, ennek ellenére igen szép
tömeg vette körül. Maga az autó, mint a képen is látszik, már nem
hasonlít ahhoz a kisteherautóhoz, amit az amerikai farmerek használtak,
a disznók valószínűleg szívrohamot kapnának a platón a V8-as
gyorsulásától.
| |
|
| |
|
A benevezett versenyzők közül sajnos már többen hazautaztak
szombaton, így a kiállításról és a díjkiosztásról is lemaradtak. A
maradékból szüretelve a
muzeális kategória egyik gyöngyszeme az 1922-es Buick 44
Roadster volt, igazi klasszikus 60 lóerős motorjával és 80 km/h
végsebességével, különlegessége, hogy Európában mindössze 9 darab
található belőle, megérdemelten vitte el az első díjat. Tulajdonosa
Adamkó Rudolf rengeteg munkával és idővel újította fel.
| |
|
| |
|
A legnagyobb versenyt és a legszebb autókat a C kategória hozta,
sikerült a 60-70 évek legszebb sportkupéi közül válogatni a rajongó nem
kis örömére. Az első helyezettel vitatkoznék, de a '67-es Ford Capri
megérdemelt egy díjat. A személyes kedvencem a második helyezett Volvo
P1800 S 1965-ös évjárat,
Simon Templar egykori autója, igaz nem ugyanabban a színben,
mégis kellemes emlékeket idézett fel. A díjkiosztás nem ment
zökkenőmentesen, néha az autók egymásra álltak, ami a fotóst önkéntelen
szitkozódásra késztetett, de a Volvo ülése mindezt feledtette: egy
pillanatig Roger Moore-nak érezhette magát az ember. A harmadik
helyezett Jaguar XJ 6-ról eddig semmiféle emlékkel nem rendelkeztem, de
az autó megjelenése, és főleg hangja gondoskodott arról, hogy fülig
húzódjon a szám.
| |
|
| |
|
A különszám, legalábbis számomra, az az NSU volt, amely a legszebben
felújított autó különdíjat kapta. Noszvai András két darab NSU-t is
hozott találkozóra, mindkettő 1971-es évjárat, azaz még nem számítanak
veteránnak. A díjazott autó, az 1198 köbcentis TT sportváltozat volt,
fantasztikusan felújított karosszériával és motorral, némi krómmal és
sportfelnivel
igazi vadállat benyomását keltette. Noszvai úr talán nem
ismeretlen a veteránrajongók előtt, hiszen egy NSU motorról készült
1:5-ös arányú modellje már megjelent a Vetaránautó magazinban.
| |
|
| |
|
A közönség egyértelmű kedvence az a
Csepel 350 D tűzoltóautó volt, amelyet a Vadas Jenő Erdészeti
Szakközépiskola mutatott be. Az 1945-ös gyártású böhöm vígan rótta az
utat a rally-n ahol a helybeliek örömére, vagy éppen bánatára bátran
használta szirénáját is. A Csepelt díjazta a rendezőség is a
legtűzoltóbb tűzoltó kitüntető címmel, talán az egykori és mostani
szakközepesek örömére, akik gyakorlatként újították fel és rakták
össze.
Sajnos az idő gyorsan múlt, az ideális autósidőnek is gyorsan vége
szakadt, szerencsére csak a díjkiosztás után. A hangfalakból bömbölő,
levezetésnek szánt Omega is csak gyorsította a tömeg hígulását és az
autók eltűnését. Az egyszeri nézelődőnek is csak egy dolog ütött szöget
a fejébe, hogy a helyiek által csak ,,kőtérnek" becézett főtéren miért
nem lehetett kiállítani a veteránokat, ha az autószalonok
tesztpéldányait engedték behajtani. A másik, a versenyzők részéről
felmerült kérdés a felvonulás volt. Többektől hallottam, hogy sajnos
túlságosan lassan halad a menet, ami egy-két igazi sportkocsinak
és motornak megárt, hiszen egy olyan versenygép, ami kétsebességes, és
elsőben 50-ig lehet kihúzatni, nehezen viseli a 30 km/h-s cammogást.
,,Gyorsan szeret menni, csak ez a baja."
Remélem, jövőre már nem apad a mezőny, sőt további versenyzők is
érkeznek majd, követve a megjegyezhetetlen nevű finn úr példáját, aki
1969-es BMW-jével motorozott ide, hogy résztvehessen a
versenyen. Bár a műsorvezetővel nem sikerült közös nyelvet találni, a
nemzetek közötti metakommunikáció sikeresen működött, jövőre újra
ugyanitt. És a kapzsibb autósok is feltűnnek talán, hiszen idén
harmadik alkalommal rendezték meg a Mátrai Veteránautó Grand
Prix-t.
