 |
|
| |
|
Az ír származású John Z. DeLorean a Pontiac GTO tervezőjeként tette
le először névjegyét, és e sikeres munka a Pontiac, majd a Chevrolet
alelnöki székébe segítette őt. Így a '70-es évek elején közelről
láthatta, mi folyik az autógyártásban: olyan autókat ontottak a
gépsorok, amelyek
öt-hat év után használhatatlanná váltak. A megcsömörlött
DeLorean végül kilépett a General Motors-tól, és saját céget alapított,
hogy végre ne csak közlekedési eszközt, de a szó nemes értelmében igazi
autót készíthessen. Hosszú életű, izgalmas sportkocsit szeretett volna
megalkotni, amely hosszú ideig szolgálja elégedett tulajdonosát. A
megvalósítás helyszínéül szülőhazáját, Észak-Írországot
választotta.
| |
|
|
|
A munkálatok a '70-es évek végén kezdődtek. Minden adott volt a
sikerhez: a formatervet Giorgio Giugiaro készítette, a futómű és a
motor hangolását a Lotusnál végezték, az anyagiakat pedig az angol
kormány biztosította munkahely-teremtési támogatás formájában. Az
eredmény meglehetősen felemás lett: a sirályszárnyas ajtók, és a
tiszta, akkoriban űrbélien modern vonalvezetés (mely leginkább a Lotus
korabeli modelljeire emlékeztetett) kifejezetten vonzóvá tették az autó
megjelenését, a
rozsdamentes acél karosszériára pedig bátran vállalhatott a
DeLorean cég 25 év (!) átrozsdásodás elleni garanciát.
| |
|
| |
|
Figyelemre méltó megoldás az
elöl 14"-es, hátul 15"-ös keréktárcsák alkalmazása is, hasonló,
aszimmetrikus kerék-megoldást legközelebb az 1990-es Honda NSX-en
alkalmaztak. Az autó gyenge pontját a viszonylag nagy, 1244 kg-os
tömeg, és a gyönge motor jelentette. A 2849 köbcentis, 136 lovas,
farmotorként beépített PRV V6-os eléggé modernnek számított akkortájt.
A Peugeot, a Renault, és a Volvo közös fejlesztéseként nem sokkal
korábban látott napvilágot, nagy limuzinok hajtására kiválóan megfelelt
(utolsó változatát a Renault Laguna első V6-os változatából
ismerhetjük), sőt a pillekönnyű Renault Alpine-ban egy kissé feljavítva
sportmotorként is jól bevált, ám a túlsúlyos DeLorean-hoz kevésnek
bizonyultak a tartalékai.
| |
|
|
|
A külsőre sokat ígérő sportautónak csaknem 10 másodperc kellett a
100-as tempó eléréséhez, végsebessége pedig - ha egy hangyányival is -
200 km/h alatt maradt. Talán ha sikerül egy erősebb motorra szert
tenni, máshogy alakul a cég sorsa, de az olajválság hatásai alatt nyögő
autóipar ekkortájt inkább a fogyasztással törődött, így a francia
erőforrás volt az egyetlen elérhető alternatíva. Amikor az autóról
megjelentek az első beszámolók,
az angol újságírók dicsőítő szózatokba kezdtek, remélték, hogy
hamarosan a DeLorean is felsorakozik a Lotus, MG, Morgan és más neves
brit sportkocsi-márkák közé. Annyi kritikával éltek, hogy nem ártana
finomítani az autón, és még egy picit fejleszteni.
| |
|
| |
|
A hatalmas érdeklődés azonban eloszlatta DeLorean kételyeit, így
1981-ben megindult a DMC-12-nek nevezett egzotikum gyártása. De hiába
volt fantasztikus a futómű, és a kiváló karosszéria, a
túl drága és lomha autó nem váltotta be a hozzá fűzött
reményeket. Ennek ellenére a Belfast melletti üzemben csaknem egy évig
folyt a gyártás, ám a veszteségek kimerítették a cég tartalékait.
DeLorean megpróbált új anyagi források után nézni, de miután mindenhol
elutasították, az elkeseredett üzletember illegális úton próbált
pénzhez jutni.
| |
|
|
|
A legjobb befektetésnek a kábítószer látszott, ám a botcsinálta
gengszter hamar lebukott: alig egy évvel a DMC-12 bemutatója után
letartóztatták. A gyártást rögtön leállították. Jellemző DeLorean
nagyra törő terveire, hogy e rövid idő alatt 8500 darab készült a
futurisztikus sportkocsiból. A közhiedelemmel ellentétben az alkotó
soha nem vonult börtönbe, mivel kiderült, hogy az FBI illegális
megfigyelési módszereket is igénybe vett az eljárás során. A per
hosszan elhúzódott, csak idén nyáron zárult le végleg. DeLorean
autógyártási álmai füstbe mentek, ma, 74 évesen visszavonultan én egy
farmon New Jersey-ben.
| |
|
| |
|
A DMC-12-t egy filmsorozat tette igazán ismertté:
a Vissza a jövőbe sorozat alkotói belebotlottak egy példányba,
és annyira megtetszett nekik, hogy az autó főszerepet kapott a
háromrészes vígjáték-limonádéban. Ezek után nem csoda, hogy a
legyártott mennyiség háromnegyede átkelt az óceánon az Újvilágba. Ma is
számos rajongója van odaát ezeknek az elpusztíthatatlan, látványos, és
könnyen tuningolható járműveknek, olyannyira, hogy néhány kis cég
jóvoltából az alkatrész-utánpótlás is megoldott. Európában is számos
igen jó állapotú DMC-12 található, sőt munkatársaink még Magyarországon
is rábukkantak egy túlélőre!
