Az egyetlen problémám a rengeteg eső volt. Csúszkáltunk mindenfelé, de nem aggódtunk.

 
 
 
   

Gilless Panizzi zsinórban a második San Remo-i
győzelmét szákolta be a hétvégén. A Peugeot csapat aszfaltmenő
pilótája ezzel a mutatvánnyal a házibajnokságot is megnyerte a PSA
konszernbeli testvérrel, a Citroen-nel szemben. Győzelme és Didier
Auriol harmadik helye - ami a gyártók versenyében másodiknak
számít, mivel a Citroen ide nem nevezett - megcsillantotta a
Peugeot reménysugarát, bár a világbajnokságban már csak három futam
van hátra.


A francia autók ezen a hétvégén úgy tűnik
teljesen más pályákon versenyeztek, mint például a Ford és a
Subaru, már ami az időeredményeket illeti. A Mitsubishi várva-várt
WRC-je nem túl meggyőző szereplést villantott. Mindkét autójuk az
első két szakaszon diffi gondokkal küzdött, de a verseny folyamán
egyébként sem nagyon tudták tartani a lépést a többiekkel, nem úgy,
mint az előző Lancer. De persze ezek még gyerekbetegségek.

Az időjárás megromlása előrelátható volt az utolsó nap négy
gyorsaságijára. A mezőny vége a másodikon már esőben autózott, míg a
következőkön már mindenki kapott a vízből és a ködből is. Falként állt
a versenyzők előtt a felhőszakadás terméke, jobban megnehezítve a
haladást, mint San Remoban valaha is.

Panizzi hatszor autózott második időt, az őt üldöző Citroenes
Sebastien Loeb mögött, de előnye behozhatatlannak bizonyult. Az utolsó
szakaszon aztán eldőlt a dolog, mikor előnyét akkorára növelte, hogy
kicsit lenyugodhatott.
"Ez gyönyörű győzelem." - mondta a célban -
"A harc a Citroenes fiúkkal pedig fantasztikus. Az egyetlen
problémám a rengeteg eső volt. Csúszkáltunk mindenfelé, de nem
aggódtunk."

A két legtapasztaltabb Citroen pilóta, Jesus Puras és Philippe
Bugalski után Sebastien Loeb is bebizonyította, hogy teljes joggal
cipelheti a Citroen zászlaját. A Super 1600-ban szerzett "diplomájával"
- Citroen Saxo-val - került a Xsara WRC-be, és bemutatta, hogy a
tapasztalat mögött már érettség is rejtőzik. Szinte végig nyomás alatt
tartotta Panizzi-t, és nem hibázott közben.
"Valóra vált az álmom, hogy itt ülhettem a WRC-ben." - mondta
Loeb -
"A versenyen azért volt néhány megrázó pillanat, például a 15.
gyorson volt néhány rész, ahol nem látszott az út a sok levéltől. Ha
ráléptem a fékre, rögtön megcsúsztak a kerekek. Nem szívesen csinálnám
végig újra"

Auriol szerezett ugyan hat pontot a Peugeot-nak, de szeretett volna
Loeb elé kerülni.
"Igazán boldogok vagyunk, hogy befejeztük a versenyt." - mondta
Auriol -
"Volt eső, köd, hatalmas pocsolyák. Nem mertem gyorsabban menni,
annak ellenére, hogy tudtam, Sainz iszonyatosan tud haladni ilyen
feltételek mellett is."

Carlos Sainz nem kímélve magát, végig könyörtelen erőfeszítéssel
nyomult.
"Többre nem vagyunk képesek." - mondta a célban -
"Boldog vagyok, mivel a mai két száraz gyorson mi voltunk a
leggyorsabbak."
Negyedik helyéért kapott pontjaival fellépett a
bajnokságban a dobogó harmadik fokára. Mindössze hét ponttal lemaradva
az első helyen egálban álló szintén fordos C. McRae és a mitsubishis
Makinen mögött.

A záró szakaszt a Ford harmadik pilótája, Francois Delecour nyerte.
Bevallása szerint most először próbálta ki a balláb-féket aszfaltos
pályán, és úgy gondolja, ezentúl gyakrabban fogja alkalmazni.

A privát Peugeot-t hajtó Renato Travaglia-nak is volt
meglepetéscsomagja. Az utolsó két szakaszon úgy gondolta, hogy a gumik
további megvágásával közelebb tud kerülni Sainzhoz, de ettől
függetlenül messzemenően ő volt a leggyorsabb olasz. A végső eredménye
a Sainz mögötti ötödik hely.

Colin McRae elhalászott a Subarus Petter Solberg orra elől négy
pontot, aki a legkeményebb intermedia gumikkal nyomult az utolsó két
szakaszon, és úgy gondolja, emiatt vesztett időt.

Totalcar
Totalcar