Nagy volt a köd, semmit sem láttunk, az autó felúszott a vízre, és nekicsúszott egy fal szélének

 
 
 
   

A Mitsubishi csapat másodpilótái, a Loix-Smeets
duó a 12. helyet csípték meg az új WRC-vel el a hétvégi San Remo
rallin, ahol a francia autók és a francia pilóták domináltak, akik
híresen jók az aszfaltos futamokon. A verseny másik különlegessége,
hogy a Mitsubishi itt mutatta be a régóta várt Lancer WRC-t.


A szintén ilyen autót hajtó négyszeres
világbajnok Tommi Makinen az utolsó előtti szakaszon búcsúzott el a
versenytől, ráadásul pontszerző helyről. Mivel azonban a
világbajnoksági pontversenyben az élen vele egálban álló McRae sem
kapott pontot, így a felállás nem változott, csak az üldözők léptek
kicsit közelebb. A gyártók versenyében azonban már igenis
hiányoznak a pontok, hiszen egyre jobban leszakadnak az élen álló
Fordtól, és egyre nagyobb veszélyebe kerül a második helyük
is.

Loix az utolsó nap lépett előre a 12. helyre, miután utolérte a
Peugeot-s Rovanpera-t a napi táv felénél.
"Az autó remekül kezelhető a nedves aszfalton, de az utolsó két
szakaszon a felhőszakadás sok vizet hozott az autó belsejébe is."
-
mondja Loix -
"Az ablakok bepárásodtak de mi csak azért is visszatértünk a
központba, San Remoba. Biztosak voltunk benne, hogy ez nem a
legkönnyebb versenyünk. Az járt a fejemben, hogy menjünk végig,
teszteljük az új autót, és ahol csak tudunk, gyorsak is legyünk. Nagyon
sokat tanultunk itt, és reméljük hamarosan győzni is tudunk majd. Az
időerdményeink javulnak, és a dolgok állása is egyre
pozitívabb."

A diffi gondok miatt nehézkes kezdés után Makinen némileg javult, és
az ötödik időt autózta az utolsó nap első gyorsaságiján, csökkentve a
különbséget közte és McRae között. Az utolsó két szakasz előtt már csak
nyolc másodperc választotta el a Fordostól. Ekkor azonban nekiment egy
falnak, a Lancer bal első kerekét kiszakította, és a céltól 30
kilométernyire kiállni kényszerült.
"Az autót teljesen megjavítottuk, de még mindig nehéz maradt a
verseny a számunkra."
- mondta Makinen -
"A 15. szakaszon nagy volt a köd, szinte semmit sem láttunk, az autó
felúszott a vízre és nekicsúszott egy fal szélének. Szerettünk volna
pontokat szerezni itt is, de nem sikerült. Van néhány tervünk, amit
majd Korzikán kipróbálunk, így nem csüggedünk, még semmi sincs
veszve."

A csapat vezetője, Derek Dauncey így látja a helyzetet:
"Azt hiszem úgy tisztességes, ha bevalljuk: az után a minimális
tesztelés után, amit a WRC-vel tettünk, nagyon is jól szerepeltünk. Az
utolsó napi időeredmények azok, amiket vártunk. Igazából már Korzikára
figyelünk, hogy ott minél jobban szerepeljünk."

Totalcar
Totalcar