A PMI mindenképpen elbúcsúzik a Mitsubishitől, és csak a brit futam után tudhatjuk meg, ki kapja a nagy lét.

 
 
 
   

Meglehetősen nagy izgalomban telnek a rally VB
idei végnapjai a versenyeket szponzorálók frontján, pontosabban a
Philip Morris International háza táján. Ez a cég forgalmazza a
Marlboro cigarettát, mely a legismertebb az autósportos körökben,
és egyben ez a reklám látható versenyautón legrégebb óta. Az első
megjelenése 1972-ben volt, mikor egy Lancia oldalán olvashattuk San
Remo-ban. Azóta kinőtte magát a dolog és az egyetlen globális "nem
autóipari" támogatóvá vált a bajnokságban. A támogatásként nyújtott
összeg nem piskóta, és a csapatok örömmel tesznek eleget ekkora
összegért azon kötelességüknek, hogy felveszik a Marlboro színeit.


A Ford, a Subaru és a Peugeot is benne volt a
keretben, melyet egy magas rangú PMI képviselő megtekintett az
Ausztrál futamon. Úgy gondolja, hogy ennek a triónak egyik tagjával
fognak tárgyalásokat folytatni. Mindeközben a Belga sajtó szerint a
Citroen szintén folytat tárgyalásokat az amerikai illetőségű
céggel, melyet a Citroen múlt pénteken jelentett be egy
sajtókonferencián.

A kiemelt "kérők" között a Ford és a Subaru áll, bár a PMI vonzza az
élmezőnyben szereplő csapatok mindegyikét. Amennyiben a Peugeot-hoz
szerződő Burns már világbajnokként ül az oroszlános autóba, nagyon
megemeli a csapat esélyét a piros szín megszerzésére. Ha viszont
Makinen szerzi meg a koronát, akkor a Subaru lesz a kedvenc, és ugyanez
a helyzet McRae és Ford esetében is. Ezek alapján úgy tűnik a PMI
mindenképpen elbúcsúzik a Mitsubishitől, és csak a brit futam után
tudhatjuk meg (valószínűleg ők is csak akkor fogják eldönteni), ki
kapja a nagy lét.

Egyelőre azonban a csapatok és a szponzorok sem hajlandóak beszélni
a dologról, amíg az üzletet nem kötik meg.

Totalcar
Totalcar