![]() |
A négyszeres világbajnok - és az idei elsőségre
is esélyes - Tommi Makinen utolsó fellépése a Mitsubishi csapatnál
a brit futam lesz. Ebben a szezonban a harmadik navigátorával vág
majd neki a versengésnek. A korzikai futamon elszenvedett
balesetükön megsérült hű fegyverhordozója, Risto Mannisenmaki
helyén Ausztráliában Timo Hantunen, a szintén régi ismerős diktálta
a tempót.
Igyekezete a pilóta támogatására azonban
kevésnek bizonyult, és a rendkívül kihegyezett élmezőnyben, ahol
még szinte bárki elnyerheti a világbajnoki címet az élen állók
közül úgy gondolta, inkább átadja a jobb első széket arra
hivatottabb személynek. Ez a személy, aki sokat lendíthet Makinen
helyzetén, mondhatnánk, akin az év végi helyezése múlik, Kaj
Lindstrom.
Lindstrom sem kezdő szakmában, két éve a brit bajnokság győzteseként
ünnepelték Tapio Laukkanen oldalán, és már az azt megelőző évben is a
Forma 2 győztese volt az angol futamon.
"Nagyon megtisztelő, hogy Tommi engem választott társának. Tudom,
hogy csak addig maradhatok, amíg Risto felépül, és biztos vagyok benne,
hogy nehéz lesz őt helyettesíteni. Mindenestre örülök, hogy kaptam egy
esélyt a próbára." - mondja Landstrom -
"Tommival dolgozni teljesen más, mint az eddigi partnereimmel, de az
is igaz, hogy minden versenyző különböző stílusú. Három napunk van a
tesztelésre és az összeszokásra. Én közben Risto-val is tartom a
kapcsolatot, sokat beszélgetünk, és próbálja megválaszolni a
kérdéseimet."
Jelenleg Makinen a második helyen áll a VB összesítésben, mindössze
egyetlen ponttal lemaradva a vezető McRae mögött, és egyetlen ponttal a
harmadik Burns előtt. Az évadzáró futamon fog eldőlni, hogy melyikük
lesz a világbajnok
További cikkeink


Ismét magyarok a sivatagban
![]() |

McRae pá-pát int a Fordnak? Grönholm marad a helyén?
![]() |












