![]() |
A hétvégén ismét felrázták az álmos embereket a
keleti országrészen. Ezen a környéken az autósportoknak leginkább
rajongói élnek, nézői nem nagyon, hiszen errefele nincsenek
versenyek. A szükségletek kielégítésére a már-már hagyományosnak
mondható, nyolcadik alkalommal megtartott őszi versenyautó
kiállításon kerülhetnek testközelbe a "ragacsos gyorskocsikkal".
A városi sportcsarnokban nemcsak versenyautók
ácsorognak a vizsla tekintetek kereszttüzében, hanem motorok is, és
persze vannak széria autók is. Az autókba be lehet csücsülni, lehet
nézni-hallgatni a népszerű zenekarok koncertjét, de idén szinte
mindenki a Dolvia Rally Team által okozott zűrzavar áldozatává
vált. Több szakág neves versenyzői mellett a rally másodosztályából
feltörekvő brigád két autóval és meglehetősen nagy felhajtással
vett részt a kétnapos rendezvényen. Piros ruháikban már mindenki
előre köszönt nekik a büfében is, és lássuk be: az ő standjuknál
volt a legnagyobb tömeg, hiszen videóról belső kamerás felvételeket
sugároztak egész nap.
A szombat reggel nem úgy kezdődött itt, mint ahogyan a lakók
megszokták. Motorbőgésre és gumicsikorgásra ébredtek, hiszen a
kiállítást megelőzi egy röpke kis verseny a lakótelep házai között,
természetesen a környékbeliek legnagyobb örömére. A versenyzőknek pedig
nem kellett kávé a felébredéshez, kicsiny adrenalin bomba serkentette
őket. Az időmérés alapján Gerencsér Titi volt a leggyorsabb N4-es
Fordjával, alig néhány másodperccel szorítva csak a dobogó második
fokára a rallysportba visszatérő Zagyva Lalit. Ő volt az, aki tavaly
rommá verte a másodosztályt, de az idei évadot kihagyta. Most a Dolvia
csapat tagjaként, az N3-as Megane volánja mögött nyújtott maradandó
élményt.
A harmadik helyet Molnár DoDo csípte el Hondájával. Említést érdemel
még Szlekovics Peti és sárga Fiatja. Róluk azt kell tudni, hogy a
kilenc éves srác már évek komoly résztvevője különböző
szlalomversenyeknek, és az autó belseje is az ő méreteihez lett
alakítva.
Mivel az érdeklődés töretlen, a szervezők - élükön Krisztik Csabával
- már a jövő évi banzájt tervezik.
További cikkeink


Ismét magyarok a sivatagban
![]() |

McRae pá-pát int a Fordnak? Grönholm marad a helyén?
![]() |












