Helyet foglal egy ütőképesebbnek nevezhető Saxóban.

 
 
 
   

A Super 1600 kategória egyik feltörekvője,
Andrea Dallavilla várhatóan a következő szezon favoritja lesz. Az
átkeresztelt kategóriában, melyet ezentúl Junior világbajnokságnak
fognak hívni félreteszi a eddigi autóját, a Puntót, és helyet
foglal egy ütőképesebbnek nevezhető Saxóban.


A Francia származású Loeb nyerte idén mind az
öt futamot, melyet ennek a kategóriának kiírtak, persze Saxóval.
Dallavilla egyike azoknak az olasz versenyzőknek, akik a
bajnokságban már eddig is sikereket értek el. Honfitársa,
Giandomenico Basso, a szintén olasz pilóta is a listán szerepel
olyan nevek között, mint a belga Francois Duval, aki Forddal
nyomul, vagy az MG-vel induló Gwyndaf Evans.

Az FIA szeretné ha jövőre nem lenne akkora túljelentkezés a Junior
VB futamaira, mint idén volt. Így még a 30 előre lefoglalt helyet is
megszűri. Egyelőre annyit tudunk, hogy az ideiglenes nevezési lista 16
ország versenyzőit tartalmazza.

Totalcar
Totalcar