Szükséges lenne két navigátort "üzemeltetni"...

 
 
 
   

Mikor a Ford Focus pilóta Colin McRae múlt
pénteken megkezdte a Monta-Carlo rally-ra való tesztelést, szokásos
navigátora, Nicky Grist helyett Chris Patterson pattant be mellé. A
csapatvezetőség azonnal nekilátott elfojtani a már-már szárnyra
kapó híreket, mi szerint jövőre nem Grist lesz McRae navigátora.
Állításuk szerint erről szó sincs, Patterson csak rövid időre
csücsült a 95-ös skót világbajnok mellé.


Az idén történt néhány sajnálatos baleset,
melyekben a navigátorok megsérültek. A Mitsubishis Tommi Makinen
balesete ráadásul a világbajnoki címébe is került, hiszen régi
társa, Risto Mannisenmaki az utolsó néhány futamon nem tudott
segítségére lenni sérülés miatt, és Makinen teljesítményén ez
egyértelműen látszott. A Ford csapat vezetője, Malcolm Wilson úgy
gondolja, szükséges lenne két navigátort "üzemeltetni", akikkel
McRae egyaránt jól tud dolgozni, mert a csapat számára csak ez
lehet megnyugtató biztosíték. McRae idén az utolsó futamon
vesztette el a világbajnoki címet, és biztosak lehetünk, hogy
jövőre ismét keményen harcba száll, hogy végre sikerüljön másodszor
is megszereznie. A Ford csapat minden tekintetben megpróbálja
biztosítani, hogy bármi is történjék, ne kerüljön hátrányba a
többiekkel szemben.

"Tudjuk mik történtek idén néhány navigátorral." - mondja Wilson
-
"Nem szeretnénk, ha a jövőben ismét előfordulnának ilyen dolgok, de
mindenki számára megnyugtató, ha van talonban valaki, akire számíthat
Colin. Jövőre azonban mindenképpen Nicky lesz a társa."

Totalcar
Totalcar