Mind a 14 futamon rajthoz kívánnak állni, nem kevesebb, mint három autóval

 
 
 
   

Hatalmas fába vágta fejszéjét a Skoda
Motorsport csapat. A jövő évi rali világbajnokságban - mely az
Octavia WRC számára már a negyedik szezon lesz - nemcsak mind a 14
futamon rajthoz kívánnak állni, de nem kevesebb, mint három autót
indítanak.


Az tervek szerint a svéd Kenneth Erikssov/Tina
Thörner páros mellett a csapat benjaminjaként a finn Toni
Gardemeister kap esélyt spanjával, Paavo Lukander-rel. Ők
képviselik az első vonalbeli Skoda fejlesztéseket a teljes
szezonban. A harmadik autó szintén a teljes VB programban részt
vesz, de a bent ülők váltják majd egymást. A Roman Kresta/Jan
Tomanek kettős váltótársa a Stiq Blomqvist/Ana Goni páros lesz. És
ez még nem minden. Lesz még egy negyedik Octavia WRC is, de ez csak
néhány futamon áll majd rajthoz a jelenlegi Argentin N csoportos
bajnok Gabrile Pozzo/Daniel Stillo páros alatt.

Ez az erőteljes Skodás küldöttség valószinűleg már a jövő évre
tervezett pontozási rendszer kihasználására született. Januártól a
gyártók pontversenyébe nevezett három autó közül kettő fix lesz, a
harmadiknak pedig majd az számít, amelyik jobb helyen végez.

Pavel Janeba, a csapatfőnök elmondta milyen nehéz év elé néznek:

"Jövőre sokkal nagyobb esélyünk lesz a pontszerzésre, ha a taktikai
szempontjainkat tekintjük. Még sosem teljesítettünk 14 futamot és sosem
indítottunk háromnál több autót egy versenyen. Úgy érzem mostanra
nőttünk fel ehhez a nehézségi szinthez. Az elsődleges szempontunk
jelenleg, hogy az új versenyzőinket családias hangulatba hozzuk mind az
autóval, mind a csapat többi tagjával. Nagyon fontos, hogy a vezetési
stílusukat át tudják ültetni az Octavia-ra. Biztos vagyok benne, hogy
erős felállást sikerült összehoznunk, a különböző stílusú és
vérmérsekletű pilótákkal. Remélem ismét hatalmas lépést tudunk megtenni
a hosszú távú rally programunk fejlesztése érdekében."

Totalcar
Totalcar