Mäkinen kicsit indiszponáltnak tűnik idén

Sport hírek
Totalcar

Közzétéve: 2002. 06. 24. 13:10

Közzétéve: 2002. 06. 24. 13:10

Nem nyugszik bele a második vagy a harmadik helyezésbe

 
 
 
   

Az első versenyen még nem látszott semmi
különös. Győzött a Subaruval, amibe először ült bele akkor. Aztán
kicsit megváltoztak a dolgok a négyszeres világbajnok körül. A
ciprusi verseny óta - ahol harmadik lett - nem ért célba egyetlen
egyszer sem.


A csapatfőnök, David Lapworth egyáltalán nem
borúlátó.
"Kicsit indiszponált ebben a szezonban, ennyi az egész."
-mondta. Pedig nem egyszerűen csak eredménytelenségről van szó,
hanem igen komoly anyagi károkat okozó esésekről, amely persze
betudható a győzelem utáni vágy okozta sietségnek. Az argentinai
hatalmas balesete, mikor a pontversenyt vezető Grönholmot üldözte,
számít bizonyítéknak. Annyira a határon autózik, hogy a legkisebb
hiba is végzetes lehet, Lapworth szerint ez a győzni akarás (vagy
éppen célba érési akarás) már túlmegy a do-or-die hozzáálláson is.
A csapat azonban mellette áll, bármi is történjen.

"Nem ábrándultam ki Tommiból pusztán azért, mert az utóbbi néhány
futamon balszerencsés volt."
- mondta Lapworth -
"Mikor Argentínában is elesett, már nagyon közel volt Marcus
Grönholmhoz, és mi is úgy gondoljuk, hogy helyesen cselekedett, mikor
tovább próbált gyorsulni. Nem nyugszik bele a második vagy a harmadik
helyezésbe, de a csapat számára is a győzelem a fontos, hiszen a
gyártók versenyében is nagyon kellenek a pontok."

Totalcar
Totalcar