Két olyan szakasz is lesz amelyeken a szervizjárművek nem haladhatnak át.

 
 
 
   

Lassacskán magyarokkal telik meg a januári
tereprali világkupa versenyének nevezési listája. A már korábban
beharangozott Hyundai csapat után most bemutatkozott a nagy magyar
Dakaros, Szalay Balázs csapata is. A 2002-es év folyamán Laklóth
Aladár navigátorként, és Hajnal Károly szerelőként csatlakozott a
csapathoz, és 5 világkupa futamon szerepeltek így együtt. Ezek
közül kiemelkedik a Tunisz Rally, melyet sikeresen teljesített a
csapat, illetve az Egypt Rally, mely szeptemben 28-án
kezdődik.

 
 
 
   

Az előző esztendők tapasztalatait kiaknázva
idén minden eddiginél profibb körülmények között vág neki az embert
próbáló kalandnak a csapat. A Chevrolet Blazer az idei évben a
saját versenyműhelynek köszönhetően nem az utolsó pillanatban
készül el, hanem egész évben a versenyzés és tesztelés alapján
formálódott, és remélhetőleg az összes hibát sikerült korrigálni.
2003-as évben Jakab Tamás szintén Chevrolet Blazer típusú
versenyautóval indul a Dakaron, akivel csapatot alkotva segíti
egymás a 2 versenyzőpáros.

 
 

Chevrolet Blazer
 
 
Motor
paraméterek:

Típus: Corvette LS 1
alumínium V8

Hengerűrtartalom: 5700 ccm, 2
szelep hengerenként

Teljesítmény: 380 LE

Fogyasztás: 40 liter/100 km

Nyomaték: 520 Nm

CAM CRAFT vezérműtengelyek

MOTEC fedélzeti számítógép

Sebességváltó:

Richmond 6 sebességes,
manuális H-váltó.

Speciálisan erre a Chevrolet
Blazerre gyártva, Tilton kuplunggal

Differenciál:

Első: féltonnás, GM 411-es
Precision Gear kúptányér kerékkel.

Hátsó: 9 inch Ford merev híd,
411-es Precision Gear kúptányér
kerékkel.

Menetteljesítmény:

Gyorsulás: 6,3 s (0-100 km/h)

Végsebesség: 240 km/h

Váz-karosszéria: ZR2 alváz
bukócsővel, 2 üléses, 4 ajtós,
kívül-belül kevlár borítással

Futómű:

Első: független
kerékfelfüggesztés, 2 háromszögletű
keresztlengőkar, Hypercoil
progresszív spirálrugó, 2
gáztartályos BILSTEIN
lengéscsillapító kerekenként 1
"bump" lengéscsillapító
kerekenként, 6 dugattyús CNC
féknyereg

Hátsó: merev híd, 3
hosszlengőkar, Hypercoil
progresszív spirálrugó, 2
gáztartályos BILSTEIN
lengéscsillapító kerekenként,
bypass rendszerű, MacPherson futómű
kanyarstabilizátor.

6 dugattyús CNC féknyereg

Maximális rugóút: 42 cm,
leszabályozva 30 cm-re

Kerékágyak: GKN

Valószínűleg szükség is lesz az összefogásra, hiszen a jubileumi,
25. Dakaron újraértelmezték a múlt évi koncepciót, miszerint az
összekötő szakaszokat éjjel kellett megtenni. Idén, vagyis 2003-ban,
két olyan szakaszt iktattak be a rendezők, amelyek útvonalai egyenesen
a következő táborhelyre vezetnek, s amelyeken a szervizjárművek nem
haladhatnak át. A szakaszokat semlegesített GPS-szel kell megtenni.

 
 
 
   

A rendezők limitálni szeretnék a GPS
használatát, hogy visszatérjenek a szimpla navigáláshoz, így a
versenyzők megmutathatják a tudásukat és tájékozódási képességüket.
2002-ben már szerepeltek az útvonalban olyan szakaszok, ahol a GPS
használatát tiltotta a szabály, itt a versenyzők saját tudásukra
hagyatkozhattak csupán. Ezt a szabályozást ismétlik meg a 25. Dakar
Rallyn. Egy speciális kódot természetesen fenntartanak szükség
esetére, ennek indokolatlan használata azonban büntetést von maga
után. Továbbá a versenyzők útvonalát a sivatagi szakaszokon a
rendezőség ellenőrzi, a hivatalos itiner útvonaláról való letérés
is büntetéssel jár.

 
 

FŐBB IDŐPONTOK:
 
 
2002. december
30-31. Technikai és adminisztrációs
vizsgálat: Bouches du Rhone
(Marsielle)

2003. január 1. Indulás
(éjjel)

2003. január 2. Első szakasz:
Dél-Franciaország és 1. speciális
szakasz

2003. január 3. Castellon-i
szakasz és 2. speciális szakasz

2003. január 4. Behajózás
Tunéziába

2003. január 5. Megérkezés
Tuniszba, 1. afrikai szakasz

2003. január 19. Cél és
díjátadás: Sharm El Sheikh

Totalcar
Totalcar