82 párosból 69 ért célba, de nincs ebben semmi különös.

 
 
 
   

A magyar ralibajnokság kezdete előtt a
versenyzők számára a szokásos rábaringi rohangálás nyújtott ismét
autókipróbálási lehetőséget. Meg persze a nézőknek kiváló
szórakozást. Mert a tavalyitól eltérően a vasárnapi időjárás minden
eddiginél több embert vonzott a pálya szélére. A két futam során 82
versenyautó vánszoroghatott fel a pályára, de persze most is a
Ladák vitték a prímet. Volt, aki már az első jobbos kanyarban
megforgott, nem kis örömöt szerezve a felaljzott tömegnek.


 
 
 
   

A Benik Balázs-Somogyi Pál (Ford Focus WRC)
kettős abszolút győzelmével, a Faltusz-Békefi-Peugeot 306 trió
második helyével valamint a Botka-Papp duó és Mitsubish Protonjuk
harmadik helyével végződött a két szakaszon 18 km-ből álló futam.
Az említett 82 párosból 69 ért célba, de nincs ebben semmi különös,
mivel meglehetősen sokan bulisra vették a figurát és mindenféle
szedett-vedett autóval - ami a biztonsági előírásoknak
természetesen megfelelt - vágtak neki a parabolikával erősített
gyorsaságiknak.

 
 
 
   

Nem így Szabó Árpék, akik most próbálták ki
először a pókos Peugeot új váltóját, és sperrdifijét. A 140 km/h-s
végsebesség nem tűnt kevésnek - bár kétszer is sikerült elérniük
egy körön belül - mivel megnyerték az N2 kategóriát.

 
 
 
   

Faltuszék pedig két autóval is beneveztek a
futamra; idén a raliban nem a szokásos Peugeot-s mutatványra
készülnek, hanem egyedülállóként egy Super 1600-as Ford Pumával
fognak hasítani. Na, ez volt a másik autó amivel keringtek az écsi
gyűrűn, de úgy látszik egyelőre még a 306-ost érzik jobban, mivel
avval futottak jobb időket. Igen, tudjuk, hogy a Puma egy
kategóriával kisebb, de mégis_ Mindamellett a Pumával is mindössze
2 tizeddel szorultak a második helyre Ábrahámék Feliciája mögött,
úgyhogy nem lesz semmi baj az új kocsival a bajnokságban.

Totalcar
Totalcar