![]() |
Már most, a szezon javában jönnek a jövő évre
vonatkozó hírek. Ahogy azt már az év elején is mondogatta,
Tommi Mäkinen visszavonul a versenyzéstől. 16 éve vesz részt
a raliban, és a világbajnokság keretein belül 134 futamon rajtolt
el - ebből 24-et nyert meg. Négy világbajnoki címet tudhat
magáénak, melyeket 1996-1999 között szerzett.
"Nagyon sok hír kering a világbajnokság menetének
megváltozásáról, és úgy gondolom, hogy valóban véget ér egy korszak
a sport történetében. Ez is azt mutatja, hogy itt az idő, hogy
lelépjek a porondról. Egyébként sem jutott soha elég időm a
családomra, a farmomra, a hobbimra. Szóval most ezekre a dolgokra
fogok koncentrálni, és megpróbálok minél több időt tölteni
Finnországban. Azt nem mondom, hogy nem ülök többé versenyautóba.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy néhány futamon a későbbiekben még
részt fogok venni, de az is biztos, hogy ezen a szinten a 2003-as
szezon volt az utolsó számomra." - szedte össze gondolatait
BigMak.
Egyértelmű ezek után a kérdés, hogy akkor ki
kerül majd a helyére a Subaru csapatához? A válaszra nem kellett
sokat várni. A 2001-es világbajnok,
Richard Burns (aki ugye Imprezával szerezte meg ezt a címet) már
alá is írta a 2 évre szóló szerződést. Természetesen
navigátorával, Robert Reid-el együtt térnek vissza a számukra
dicsőséges csapathoz. A jövő évi felállás a kékeknél így az éppen
mostanában nősült Petter Solberg, és Burns lesz. A két fiatal
versenyző - jó autóval - valószinűleg ott tud majd lenni az
élmezőnyben.
Akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy az ő
helyükre ki kerül a Peugeot csapatnál. Állítólag McRae lába alatt
olvadozik a talaj a Citroënnél, és máshova nem nagyon tudna
fordulni. Ezért talán ő. De ez nem biztos. Ráadásul a jövő évtől 3
versenyzőt nevezhetnek a gyártók egy futamra, és a Citroën háza
tája attól hangos, hogy ez
a harmadik pilóta náluk Simon Jean-Joseph lesz, aki jelenleg
a francia Super 1600 bajnokságot vezeti. McRae kirugásáról még nem
beszélnek konkrétan, de ez ugye nem jelent semmit. Szóval azért
maradtak még nyitott kérdések.
További cikkeink


Ismét magyarok a sivatagban
![]() |

McRae pá-pát int a Fordnak? Grönholm marad a helyén?
![]() |














