|
1, Kairó
Peugeot 504-esek minden mennyiségben, a török ipar remekei:
Tofas Dogan és Tofas Sahín Fiat-klónok, fekete-fehér Toyota, Fiat és
Skoda taxik, rozzant Chevrolet kisteherautók, fehér kis VW Bus
iránytaxik, kék katonai pick-upok, valamint a szocialista tömb jeles
motorkerékpármárkáinak, az MZ-nek, ETZ-nek és a Jawának máig fennmaradt
példányai uralják a városképet. A személyautók állapota az itt-ott
meghúzottól az erősen szervizbe kívánkozón át a csoda-hogy-még-megyig
terjed, ez utóbbi kategóriába tartozik a teherautók és a motorok szinte
mindegyike. Az "új" Daewookat és Suzukikat nyilván áruk magyarázza, a
régi Ladákat és ZIL-eket az asszuáni gát építéséhez nyújtott szovjet
segítség idején lefolytatott cserekereskedelem.
A 17 milliós világváros nyüzsgő forgataga annál igézőbb, minél
messzebbről nézi az ember. Ha belecsöppenünk egy 6-8 sávos főút
kereszteződésébe - főleg ha ezt gyalogosként tesszük -,
megérthetjük, miért is imádkoznak naponta ötször a muzulmánok. A
gyalogosnak semmi becsülete, az autósok mentalitása pont a
Németországban megszokott ellentéte: nem hogy megállnának, ha valaki le
akar lépni a járdáról, de még rá is dudálnak, hátha eláll ettől őrült
szándékától. Nincs is szebb, mint amikor a zebra közepén állva tíz-tíz
centis kikerülési távval megközöl bennünket két Volkswagen kisbusz,
amikről kiabáló arabok lógnak.
Az autósok helyzete sem egyszerű. A kairói közlekedésmérnökök
átérezhették a KRESZ kereszteződésekre vonatkozó passzusainak
betartatási reménytelenségét, ezért
a főutakról gyakorlatilag nincs balra fordulási lehetőség. Az
elválasztó sövényt vagy kordont helyenként U-alakú visszafordító
átjárók szakítják meg, melyek ugye csak az egyik irányból használhatók
- elvileg. Gyakorlatilag az egyiptomi autós nem röstell
kétszer-háromszor visszatolatni, hogy befordulhasson őrülten dudáló
társai elé a szembejövő oldal visszafordítójába.
A duda, no igen. Az egyiptomi gépjármű legfőbb kelléke -
mindjárt a műszerfalat borító szőnyeg és a tükörről lógó plüss után - a
kürt. Egyiptomban a fék kímélésére szolgál, tehát ha az arab sofőr
látja, hogy utolér valakit, netán előz, de jönnek szembe, vagy gyalogos
okvetetlenkedik a zebrán, akkor azonnal duda. Ahogy az egyik sofőrünk
megfogalmazta: "In Cairo it's no traffic - it's RACE!"
Forgalomirányító rendőrt is láttunk, nem egyszer, az ő dolga,
hogy mosolyogva vegye tudomásul géperejű honfitársai sietős közlekedési
kultúráját, teljes mértékben ignorálja a kismotoron utazó
apa-anya-három gyerek-kombót (saját szememmel láttam) és kissé sürgesse
a zebrán az átkozott gyalogosokat.
Jogosítványt Egyiptomban az ember kétféleképpen szerezhet. Vagy
levizsgázik és megkapja - vagy megveszi. A taxisok valószínűleg mind
veszik. A fekete-fehér festésű Peugeot 504 kombik, 132-es Fiatok, öreg
Toyoták, Renault 12-esek, vagy akár Suzuki Swift Sedanok félelmet nem
ismerve vágnak be bármi elé, állnak meg a legváratlanabb helyeken,
előznek katonai konvojokat.
A kairói közlekedés mesterei
soha nem mennek a sávBAN, de mindig a vonalon, így két sávot
foghatnak le, és ha előttük valamerre rés nyílik a forgalomban,
kétszeres esélyük van befurakodni. A taxaméter minden autó fontos
tartozéka, de hogy mire használják, nem tudni: a menetdíjat az út előtt
kell kialkudni. Ez egyébként - ha ügyesen alkudtunk -, már-már
nevetséges lehet, ami annak tudatában, hogy a benzin literje egy font,
a gázolajé kb. 50 piaszter (vidéken még olcsóbb), nem meglepő. Tudják,
hány forint egy egyiptomi font? Mintegy 40.
2, A Sivatag
Luxorból Hurghadára
a Keleti Sivatagon keresztül konvojban lehet átkelni. Az erre
vállalkozó járművek a Kris Kristoffersont, azaz Gumikacsát felidéző
nevű Convoy Streeten gyűlnek össze, naponta kétszer. A motortér alját
esetleges lerobbanást jelző csöpögések, folyások után kutatva
megtükrözik, a rendszámokat regisztrálják. Géppuskával és
nagyteljesítményű rádióval felszerelt pickup áll a menet élére, aztán
hajrá. A katonai felvezetést a turisták biztonsága indokolja, különösen
amióta 1997-ben a dzsihád jegyében lemészároltak egy 58 tagú német
turistacsoportot. Ellenük a géppuska jelent védelmet, szomjhalál és
defekt ellen inkább a rádió - a mobiltelefónia százkilométerekre a
lakott vidéktől nem igazán fejlett.
A Toyota HiLux szűk százas tempót diktált, amit a nagy
turistabuszok, a rozzant Peugeot taxik és a mi újdonatúj, alig 1000
kilométert futott, de már összekaristolt Corsánk egyaránt képes volt
tartani, sőt, még teljesen értelmetlen előzésekbe is bele-belementek. A
forgalom mind a Nílus mellett futó szakaszon, mind bent a sivatagban
erősnek mondható, mint mondjuk a mi 4-es főutunk egy hétköznap kora
délutánján. Bár a konvoj a felvezetőautót követve a bőven három járműre
szabott két sávban folyamatosan előzött (a kék pickupból egy egyenruhás
kar integetése késztette lehúzódásra a velünk egy irányba tartó szóló
autókat), egy-egy taxis, vagy néha a negyvenszemélyes turistabusz
vezetője időnként megnézte, négy autó is elfér-e az úton. Mikor
megkérdeztem sofőrünket, miért megy mindenki vadállat módjára egy
konvojban egy négyórás úton, ő kedvesen felhúzta a vállát, elmondta,
hogy nem tudja, semmi értelme ennek, hülyeség és veszélyes, aztán
megelőzte a Neoplant, kicsit ment a felezővonalon, majd beengedett
elénk egy jobbról előző taxit.
A 42,5 fokos hőségben az usque 20 kocsi közül egy sem állt ki - ami
a konvoj autóinak a helyi átlagot jelentősen meghaladó műszaki
állapotával magyarázható.
Sofőrünk az európai turista kedvéért Richard Claydermannal
töltötte be a Corsa Sedan fülkéjét, így andalító unalomban szeltük a
tökéletesen eseménytelen, csak az út hatalmas bukkanóival, hosszirányú
anyaghiányaival fűszerezett kilométereket. Félúton megpihentünk egy kis
oázisban, ami európai szemmel is tökéletes országúti pihenő volt,
eltekintve a baksisért, de legalább egy golyóstollért esedező
vécésfiútól. Kóla, csipsz, szendvics minden mennyiségben - luxortól 150
kilométerre, a luxori ár jó ötszöröséért. Alkudni lehet, dacára a
pénztárgépnek. Az autóba visszaülve tovább suhantunk a kősivatagban
kanyargó forró aszfaltcsíkon, a konvoj tagjai pedig újrakezdték idióta
játszadozásukat - egészen a tengerig.
3, Hurghada
Hurghada igazi üdülőkörzet, mesterséges világ a Keleti Sivatag
és a tenger határán. Szárazföldi közlekedését a szokásos helyi
szamárkordék és biciklik, valamint a gazdag arab üdülők irdatlan
amerikai cirkálói mellett javarészt a legkülönbözőbb turistaszállító
járművek határozzák meg. Találunk bőven Toyota Landcruisert, melyek
sivatagi szafárira hordják a turistát. Számtalan klimatizált,
szembefordított üléssorral rendelkező Isuzu Midi, Toyota Hiace, Kia
Pregio, vagy Hyundai H1 hozza-viszi a nyaralókat fakultatív programra
és onnan vissza. A helyi közlekedés hihetetlenül zsúfolt, 15 üléses
Toyota Hiace-ekkel zajlik, melyek a taxi és a busz keverékeiként
funkcionálnak. Valahonnan valahová tartanak és minden bandukoló
turistánál lassítanak, majd kiüvöltenek belőle, hogy "BUS? JUST ONE
POUND!".
Igényesebb és kevésbé társaslény-turisták
itt is megtalálhatják az 504-es kombi Peugeot-taxikat, de ezek
kairói testvéreiktől eltérően már nem fekete-fehérek. Természetesen
terjedelmesebb kézipoggyászok (nagyobb csomagok, szőnyegek, kosarak,
zöldségszállítmányok, kecskék, feleségek) esetére minden autón
megtalálható a teljes tetőt elfoglaló csomagtartó. Az üdülőövezetben a
forgalom jóval enyhébb, mint a nyüzsgő Kairóban, de gyakorlatilag
ugyanazok a szabályok, vagy inkább kaotikus viszonyok jellemzők
Hurghada forgalmára is. A gyalogos közlekedés itt is tízszeres
figyelmet igényel az autózáshoz képest.
